Nemzetközi foci

Edzőkeringő: Wenger távozása láncreakciót indíthat el

Ki ül le a Barca padjára? Vált-e a PSG? Mit lépnek az olasz sztárcsapatok? Az Arsenal mesterének helyzetét figyeli a kontinens.

A nyári átigazolási szezon sok szurkoló számára a futball legizgalmasabb időszakai közé tartozik: a klubok új játékosokat, esetleg új edzőt szerződtetnek, és tiszta lappal vághatnak neki az új szezonnak. Ám amíg játékosokat az augusztus végi transzferhajrában is előszeretettel igazolnak a csapatok, addig a menedzser személyét már tavasszal, de legkésőbb júniusban be szokták jelenteni a klubok – végtére is a tréner az, aki kialakítja a felállást és a stratégiát, jobb esetben a keretet is, egyszóval aki a csapat teljes arculatát meghatározza. Épp ezért egy kései edzőkinevezéssel vagy edzőváltással sok esetben már a szezonrajt előtt hátrányba kerülhet a csapat a riválisokhoz képest.

És pontosan ez az, ami miatt a következő hónapok az idén különösen izgalmasan alakulhatnak: több topcsapatnál is változások lesznek/lehetnek, de biztosat még egyik érintettről sem tudni, szemben például a tavalyi szezonnal. Akkor ugyan a Bayern München, a Manchester City, a Chelsea vagy a Manchester United is edzőt váltott, de egy éve ilyenkor már hónapok óta lehetett tudni, hogy a bajorok irányítását Carlo Ancelotti, míg a Cityét a németektől távozó Pep Guardiola veszi át a nyáron – és bár Mourinhót hivatalosan csak május végén nevezték ki a Vörös Ördögök élére, ekkor már egy ideje az ő színre lépése is nyílt titok volt (Contét pedig ekkortájt jelentette be a Chelsea).

Idén viszont még nem indult be az edzőkeringő, pedig Luis Enrique március eleji lemondása óta biztosra vehetjük, hogy előbb-utóbb be fog – elvégre a nyártól a világ egyik legjobb és legsikeresebb csapatának, a Barcelonának a kispadja árválkodik üresen. Ehhez az üresedéshez jön még hozzá Arsene Wenger furcsa helyzete is, az Arsenal francia menedzsere ugyanis továbbra sem hosszabbított az Ágyúsokkal – az ő távozása pedig igazi láncreakciót indíthat el a topcsapatoknál.

Kezdjük is e két csapattól a tényeket és pletykákat is összegző képzeletbeli körsétánkat. Enrique lemondása után a nemzetközi sportsajtó természetesen edzők garmadájával hozta kapcsolatba a Barcelonát, rengeteg kacsa mellett komolyabban volt szó Massimiliano Allegri, Jorge Sampaoli, sőt Wenger kinevezéséről is. Ezt a triót tekintve egyetlen dologban lehetünk biztosak: a Sevilla edzője kikosarazta a csapatot. A másik két tréner bizonytalan helyzete miatt így a jelenleg a Bilbaot irányító Ernesto Valverde számít a legesélyesebbnek a pozícióra.

Allegrit egyébként már télen szóba hozták az Arsenallal is, sőt több helyen tényként kezelték a Juventus mesterének Londonba költözését – igaz, ekkor még minden jel arra mutatott, hogy Wenger a szezon végén veszi a kalapját. A francia jövőjéről azonban kiderült, hogy minden, csak nem eldöntött, az eligazodást pedig az egymásnak merőben ellentmondó nyilatkozatok sem teszik egyszerűbbé – jelenleg úgy tűnik, a szurkolók és a játékosok többsége már nagyon elküldené a 67 éves szakembert, a mester viszont maradna még. Ha mégis megy, Allegri mellett a klublegenda Thierry Henry nevét emlegetik leghangosabban utódként, a kiebrudalt Wengerre pedig a Barcelona mellett állítólag a PSG, a Monaco, sőt sportigazgatóként a Real Madrid is számítana.

Az a Real Madrid, ahol egyelőre a szinte biztosan a jelenlegi menedzserével folytató Bayern Münchenhez (Ancelotti), Liverpoolhoz (Klopp – bár ő sem maradt ki teljesen a Barca-pletykákból) illetve a két manchesteri gárdához (Mourinho és Guardiola) hasonlóan csend van edzőkérdésben, de a királyiakat és Florentino Perezt ismerve egy esetleges trófea nélküli tavasz után könnyen veszélybe kerülhet Zinedine Zidane munkája is – a madridiak a Király Kupából már kiestek, a bajnokságban nagy harcot vívnak a Barcelonával, a BL-ben pedig a Bayern Münchennel csapnak össze a legjobb nyolc között.

Érdekes a helyzet a Bajnokok Ligájából emlékezetes körülmények közt kieső PSG háza táján is: bár a klub elnöke, Nasser Al-Khelaifi a barcelonai fiaskó után teljes mellszélességgel kiállt Unai Emery mellett, a Sevilla korábbi sikeredzőjének távozásáról szóló pletykák nem biztos, hogy alaptalanok. Ezek Wenger mellett egyébként a Tottenhammel tündöklő, a csapatnál játékosként már megfordult Mauricio Pochettino Párizsba szerződésében is látnak potenciált.

Akárhogy is, Emery biztosan nem marad csapat nélkül: a hírek szerint a 45 éves edzőt több olasz csapat, így a Roma, az Inter és a Milan is hívja. A legkomolyabb érdeklődő a fővárosi gárda, ami nem meglepő: a Farkasoknak mindenképpen lépnie kell valamit, hiszen Luciano Spalletti szerződése a szezon végén lejár – a tar mester egyébként a Monacót irányító Leonardo Jardimmal karöltve a Juventus elsőszámú jelöltje arra az esetre, ha Allegri felállna a torinói kispadról, bezárva ezzel a kört. A rómaiak továbbá a korábbi Videoton-edző, jelenleg a Firentinát vezető Paulo Sousát is fontolgatják, akit viszont a Borussia Dortmund vezetősége is szívesen látna Tuchel helyén.

Nem megoldott az edzőkérdés a milánói kék-feketéknél sem, a 2010-es BL-győztes Emery mellett a chelsea-s Antonio Contét és az Atlético Madrid-tréner Diego Simeonét is őrült fizetéssel csábítja – de ennek ellenére egyelőre nem merült fel komolyabban, hogy bármelyikük is elhagyná a csapatát az Inter kedvéért.

És mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a topcsapatok választása rengeteg kisebb klub terveire is kihathat. Rengeteg tehát a kérdőjel, de egy dolog biztos: idén az edzőkeringő is legalább olyan izgalmas lesz, mint a játékospiac!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik