Magyarországon is van érdekeltsége a Duchatelet-családnak: mint az köztudott, Roland fia, Roderick az Újpest tulajdonosa. A belga üzletemberek szerte Európában rendelkeznek csapatokkal, többek között a Charlton Athletic-kel és a belga Sint-Truidensével.
Csakhogy nem mindenhol vannak kibékülve vele: az angol szurkolók már beleuntak abba, hogy az elfoglalt Duchatelet nem törődik eleget a klubbal, amely így a középszerben ragadt. Ezért egy 200-250 fős csoport szombaton a Northampton elleni bajnoki megtekintése helyett Belgiumba, Sint-Truidenbe utazik, hogy felhívja a tulajdonos figyelmét a Charltonra, ugyanis Duchatelet 2014 októbere óta a csapat egyetlen mérkőzésére sem látogatott ki.
Korábban a stadion előtt tüntettek a tulajdonos ellen:
A drukkerek az útiköltséget is kifizetnék Duchatelet-nek, hogy időzzön el Angliában, s foglalkozzon a klub ügyeivel, de sokan annak örülnének, ha eladná az angol együttest. A szurkolók szóvivője, Rick Everitt elmondta, hogy Sint-Truiden főteréről a helyi stadionhoz vonulnak, s békés demonstrációt tartanak.
A Charton az elmúlt idényben kiesett a másodosztályból, jelenleg 16. a harmadosztályban. A csapat legutóbbi öt bajnokiján egyetlen pontot szerzett, a szurkolók pedig attól tartanak, hogy a klub törtében először a negyedosztályban landolhatnak.