Nemzetközi foci

Kilenc csapat vinné a kapust, aki a kutyáival etette meg barátnője holttestét

A börtönből szabaduló hálóőrt sok együttes akarja.

Hét évet töltött a börtönben a brazil Flamengo egykori kapusa, Bruno Fernandes de Souza, akiért 2010 előtt olyan nagy klubok jelentkeztek be, mint az AC Milan és a Barcelona. A hálóőr pályafutása azonban drámai módon megfeneklett, miután részt vett állapotos barátnője holttestének eltüntetésében.

Bruno Fernandes 2009 májusában egy buliban ismerkedett meg a pornósztárral, Eliza Samudióval, aki később gyereke is várt tőle. Ennek azonban a Flamengo korábbi kapusa egyáltalán nem örült. Az akkor 25 éves kapust 2010 júliusában vették őrizetbe, mert azzal gyanúsították, hogy megölte volt barátnőjét, a holttestet pedig mészáros módjára feldarabolta és megetette a kutyáival – írja a The Sun.

Lapértesülések szerint ugyanakkor a kapus barátai rabolták el az asszonyt, majd meggyilkolták. A bíróság az ítélet indoklásában hangsúlyozta: az nem bizonyosodott be, hogy Bruno Fernandes vetett véget a nő életének, de a gyilkosságban mindenképpen segédkezett, ezért 22 év börtönre ítélték el, de idén februárban, csupán hét év után szabadlábra helyezték.

Az angol lap a Goal.com-ra hivatkozva azt írja, hogy máris kilenc klub ajánlata közül válogathat a jelenleg 32 éves kapus – az ügynöke azonban nem árulta el, melyek azok a klubok -, aki újra profiskodni szeretne a labdarúgás világában.

Olvasói sztorik