Nemzetközi foci

Enrique ellentmondásos edzőként távozhat Barcelonából

A számok egyelőre mellette állnak.

Az FC Barcelonát 2014 óta irányító Luis Enrique szerdán bejelentette, hogy az idény végén távozik posztjáról. Amikor vezetőedzőként a klubhoz érkezett, olyan gárdát vehetett át, amely az azt megelőző öt évben egyebek mellett két Bajnokok Ligáját, négy bajnoki címet és két Király Kupát nyert, vagyis az elvárások magasak voltak a kerettel szemben, de ezeknek rendre meg is tudtak felelni.

Talán meglepő, de Enrique jobban kezdett a Barcával, mint 1988-tól Johan Cruyff. Sőt, jobban, mint Guardiola. Az első száz-száz meccsüket tekintve a klub legsikeresebb edzőivel így néz ki az összehasonlítás:

Győzelmek:

– Enrique: 80

– Guardiola: 71

– Cruyff: 60

Lőtt gólok:

– Enrique: 282

– Guardiola: 242

– Cruyff: 201

Kapott gólok:

– Enrique: 72

– Guardiola: 76

– Cruyff: 87

Kizárólag a spanyol bajnoki találkozókat figyelembe véve Luis Enrique büszkélkedhet az első 100 meccs második legjobb edzői mutatójával.

2014 és 2017 között 75 győzelem mellett 14 döntetlen és 11 vereség írható a neve mellé; a legjobb Guardiola, aki 79 siker mellé 14 döntetlent könyvelhetett el. A legjobb ötben egyébként Miguel Munoz (Real Madrid, 1958‒1963) után Johan Cruyff is ott van, ő 64 győzelem mellett 20 döntetlent ért el.

De akkor miért nem Enrique a legjobb?

Ennek futballfilozófiai és statisztikai okai is vannak. Ami az utóbbit illeti: Cruyff-val és Guardiolával ellentétben ő olyan csapatot vett át, amely már eleve sikeres volt és bár a hatékonyságát növelte, nem ő volt az, aki a legnagyobbak közé emelte.

Szintén az első száz-száz meccset tekintve ugyanis mindkét szakember nagyobb mértékben tudta növelni a győzelmek százalékos arányát.

Luis Aragonés 1987‒1988-as gárdáját átvéve Cruyff 45-ről 60 százalékra növelte ezt a számot; Guardiola a szétesett Rijkaard-csapat után 50-ről 71-re, míg Enrique esetében az arány 68 (Tata Martinóval) és 80. A vereségeknél ugyanez így alakult:

– Aragonés‒Cruyff: 31-17%

– Rijkaard‒Guardiola: 19-10%

– Martino‒Enrique: 14-9%

A trófeákat illetően Guardiola a szó szoros értelmében verhetetlen, hiszen 2009-ben az összes lehetséges sorozatot megnyerte a Barcával: spanyol bajnok, Király Kupa-győztes, Bajnokok Ligája-győztes, spanyol és európai Szuperkupa-győztes, valamint klubvilágbajnok lett.

Enrique 2014‒2015-ben ezt megközelítve ötöt húzott be ezekből (csak a spanyol Szuperkupa nem jött össze, amelyet a Bilbao nyert), ám az előző idényben hiába tarolt ismét a nemzetközi porondon, az Atlético elleni BL-kiesés miatt az a szezon már ellentmondásosabb lett.

Egyelőre 2016‒2017 sem azt erősíti, hogy Enrique lehet a valaha volt legjobb. Ugyan csoportelsők lett a BL-ben, de a PSG elleni nyolcaddöntőben 4-0-s verést kaptak Párizsban – ilyenre a Guardiola-éra, vagyis 2008 óta csak a Bayern elleni BL-elődöntőben, valamint a Bilbao ellen már említett Szuperkupa-fináléban volt példa. A bajnokságban éppen fordított a képlet, pocsék kezdés után most kapaszkodnak. Jelenleg elsők, de a Real Madrid eggyel kevesebb meccset játszott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik