Nemzetközi foci

Jesús lesz a manchesteri megváltó?

Okos, mosolygós, gyors és barátságos – ő Gabriel Jesús.

Egy 19 éves srác, a január elején igazolt brazil Gabriel Jesús menti meg Josep Guardiola milliárdos sztárcsapatának enyhén szólva döcögősen indult idényét?! Talán némi túlzásnak tűnik, de nagyon úgy néz ki, hogy a válasz: igen!

A Palmeirastól szerződtetett játékos január 21-én mutatkozott be a Manchester Cityben, amikor csereként kilenc percet kapott a Tottenham elleni bajnokin. A Crystal Palace elleni FA Kupa-meccset végigjátszotta és adott egy gólpasszt, aztán a West Ham United otthonában már gólt is szerzett. Ilyen előzményeket követően érkeztünk el a vasárnapi mérkőzéshez, amelyen a kiesés ellen küzdő Swansea City volt a manchesteriek vendégek.

Jesús a 11. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, majd a walesiek egyenlítése után a 92. percben a győztes találat is az ő nevéhez fűződött.

Nem csoda hát, hogy hétfőn a tekintélyes brit lapok szinte kivétel nélkül kiemelt helyen foglalkoznak vele.

A Mirror vakítóan nagynak értékeli a 27 millió eurós átigazolási összeget, de elismerik, hogy új lendületet adott a csapatnak, és a Swansea ellen megmutatta, miért tartják korosztálya egyik legnagyobb ígéretének.

A City játéka dadogott, ő viszont két találatával megmentette a meccset. Okos, mosolygós, gyors és barátságos – így jellemzik a brazil fiatalt, aki futballistának született, és gyorsan beilleszkedett új klubjánál.

Jesús 19, Sane 21, Sterling 22, Stones 22, De Bruyne pedig 25 éves a Manchester City játékosai közül. A Miror szerint türelmet és időt igényel, amíg ezekből a fiatal tehetségekből ütőképes csapatot kovácsol az edző, Jesúst pedig a legfontosabb összetevőnek nevezi.

https://www.youtube.com/watch?v=U80r_ihDRK0

A lefújás után Josep Guardiola is meglepetésének adott hangot, amiért Gabriel Jesús ilyen gyorsan alkalmazkodott a Premier League tempójához és ritmusához.

„Az elmúlt két-három évben soha nem tartott szünetet. Mondtam neki, hogy ne siettesse az időt, hiszen még csak 19 éves, brazil, fizikailag erős és csak néhány edzésre van szüksége, hogy készen álljon” – mondta a spanyol edző.

„A tizenhatoson belül különleges, ösztönös megoldásokra képest. Még csak 19 éves, ezért vagyunk meglepve. Vannak, akiknek sok idő kell, hogy beilleszkedjen, hogy kiismerje ezt a ligát és a csapattársakat. Mások viszont azonnal otthon érzik magukat, és úgy robbannak be, mint ő.

„Nagyon örülünk annak, amit tett, de mindenkit meglepett egy kicsit ez a szint” – közölte Guardiola, akinek csapata 24 forduló után tíz ponttal van lemaradva a listavezető Chelsea mögött a tabellán.

Olvasói sztorik