Csütörtök este 2-1-es vereséget szenvedett a Hull City otthonában a Manchester United, amely azonban ennek ellenére is örülhetett, hiszen 3-2-es összesítéssel bejutott az Angol Ligakupa döntőjébe. A vörös ördögök tizenhét veretlenül megvívott meccs után hagyták el vereséggel a pályát. A hazaiak első gólja egy több mint véleményes tizenegyes után született, amelyről José Mourinho a mérkőzés utáni nyilatkozatában nem is akart tudomást venni.
– Totálisan uraltuk a meccset és a mi akaratunk érvényesült a pályán, egészen addig, amíg történt valami, ami ismét nyílttá tette a párharcot. A most már 18 meccses veretlenségi sorozatunk egészen csodálatos. Nem kaptunk ki, 1-1 lett a meccs vége. Csupán két gólt láttam, az egyik Pogbáé volt, a másik pedig a Hull gólja, ami egy fantasztikus támadás után született, ezzel lett 1-1 a meccs vége – idézi a The Guardian a Manchester United menedzserének érdekes nyilatkozatát.