Nemzetközi foci

LaLiga: legendák előtt nyert a Real Madrid

Könnyedén győzték le 5-0-ra a Granadát.

A Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid a kiesőhelyen álló Granadát fogadta a spanyol élvonal 17. fordulójának szombati játéknapján. A fővárosiak közül Gareth Bale és Sergio Ramos is hiányzott.

A kezdés előtt a gyepszőnyegen köszöntötték Cristiano Ronaldót abból az alkalomból, hogy karrierje során negyedszer kapta meg az Aranylabdát. Ott voltak a pályán olyan legendás játékosok, mint Raymond Kopa, Luis Figo, Michael Owen, és természetesen Zinedine Zidane vezetőedző is, ketten – Kaká és Fabio Cannavaro – pedig videóüzenetben köszöntötte a portugált az óriáskivetítőn.

A Granada kezdőcsapatában mindössze két saját játékos szerepelt, a további kilenc futballistát kivétel nélkül kölcsönvette a klub.

A 12. percben Isco egy lapos lövéssel szerezte meg a vezetést, majd a 21. percben Benzema volt eredményes (2-0). A második találatot lesállás előzte meg, a játékvezető ennek ellenére megadta.

A 27. percben Ronaldo fejelte a hálóba Marcelo beadását, négy perccel később Modric labdáját Isco értékesítette (4-0). Az első félidőből hátralévő időben is alakított ki helyzeteket a Real, de újabb gól átmenetileg nem született.

Az 58. percben James Rodríguez szabadrúgásából a kapu elé berobbanó Casemiro szerezte meg idénybeli első bajnoki találatát.

Csereként pályára lépett a portugál védő, Fabio Coentrao, aki bajnoki meccsen legutóbb 2015 májusában szerepelt a Realban. A meccs további fővárosi helyzetekkel folytatódott, de annyi motiváció már nem volt a játékosokban, hogy újabb gólokat lőjenek.

Sikerével a Real beállította a spanyol veretlenségi rekordot. Legutóbb több mint fél éve, tavaly április 6-án Wolfsburgban kaptak ki a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Azóta – a mostani összecsapással együtt – 39 tétmérkőzésen nem találtak legyőzőre, ezzel megismételték a Barcelona rekordját.

Primera División, 17. forduló:

Real Madrid – Granada CF 5-0 (4-0)

később:

Eibar – Atlético Madrid 16.15

Las Palmas – Sporting Gijón 18.30

Real Sociedad – Sevilla 20.45

pénteken játszották:

Espanyol – Deportivo La Coruna 1-1 (0-0)

vasárnap játsszák:

Athletic Bilbao – Alavés 12.00

Real Betis – Leganés 16.15

Celta Vigo – Málaga 18.30

Villarreal – FC Barcelona 20.45

hétfőn játsszák:

Osasuna – FC Valencia 20.45

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik