Nemzetközi foci

Brémai félelem: Gnabryt máris elveszítheti a Werder

Csak 6,8 millió font a kivásárlási ára.

A nyáron olimpiai ezüstérmes lett a német válogatottal Serge Gnabry, majd az Arsenalt elhagyva aláírt a Werder Bremenhez. A támadó azóta valósággal ragyogott, 15 meccsen 7-szer is gólt ért el az egyébként inkább csak szenvedő német csapatnál.

Mindeközben a német válogatottban is bemutatkozott (egy San Marino elleni mesterhármassal), így az ára nem meglepő módon vélhetőleg az égbe szökött – volna, azonban a szerződésében egy némileg érthetetlen kitétel is szerepel.

A Werder 5 millió fontért szerezte meg Gnabryt, a kivásárlási árát viszont alig valamivel többre, 6,8 millió fontra lőtte be. Az értéke mára ennek akár a két-háromszorosa is lehet, ezért érthető Frank Baumann, a csapat sportigazgatójának félelme, miszerint a télen már el is veszíthetik őt.

A négyéves szerződéssel rendelkező szélső egyébként korábban úgy nyilatkozott, hogy jó döntés volt elhagynia Wenger csapatát (holott hosszabbítási ajánlattal is megkínálták), hiszen az angol futballban csak stagnált volna. A Werdertől való távozásához természetesen az ő beleegyezése is kell.

– Pontosan tudjuk, hogy az üzlet milyen gyors tempójú. Nincs sok eszköz a kezünkben. Reméljük, Gnabry tovább tud fejlődni. Optimista vagyok azt illetően, hogy lát lehetőséget a Werderben, ugyanis jó döntés volt minket választania – fogalmazott Nouri, a Werder edzője.

Az érdeklődők között egyébként akár az RB Leipzig is ott lehet, ők kifejezetten fiatal játékosok szerződtetésével építkeznek.

A Werder január 21-én a Dortmunddal játszik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik