A futballnak megvannak a maga egyperces legendái, a magyarból elég említeni a Karába, Gömöri vagy Koplárovics neveket, hogy öregebbek és fiatalok azonnal egyetlen mérkőzés egyetlen emlékezetes pillanatát idézhessék fel velük kapcsolatban. A 2016-os év is szolgáltatott néhány hasonló nagy felvillanást, most ezek közül ötöt említünk – nem teljesen egyenrangú villanások, hiszen gazdáik közül van, akire egyébként is jó szívvel emlékeznek később, olyan is, akire inkább csak mi, magyarok emlékszünk – mindenesetre közös bennük, hogy volt egy olyan pillanata az évnek, amikor ők kerültek középpontba, pedig előtte vagy utána szinte soha nem ők voltak a főszereplők csapatuk meccsein.
Juanfran (Atlético Madrid)
A rutinos, megbízható védő hosszú évek óta egyik alappillére Diego Simeone rendszerének a kétszeres BL-döntős spanyol klubban, mondhatni, prototípusa a Simeone-játékosnak. Szívós, kemény, párharcokban nem könnyen verhető – de középpontba ritkán kerül, már csak posztjánál fogva is. Májusban mégis beírták a nevét a Bajnokok Ligája történelemkönyvébe: a döntőben ő volt az egyetlen, aki elhibázta a tizenegyes-párbajban a maga rúgását, ráadásul a legrosszabbkor. Eleve ritkaság, hogy egy BL-fináléban egyetlen rúgó hibázzon, az Atlético pedig ezzel három év alatt másodszor bukta el a Real ellen a döntőt. Juanfran hatalmas szolgálatokat tett már klubjának hat és fél szezon alatt, azóta is teszi a dolgát a matracosok soraiban, de arra a májusi estére alighanem sokáig emlékezik majd.
Simone Zaza (Olaszország)
Ha van játékos, aki nem vágyott erre a fajta hírnévre, az bizonyára az olasz válogatott cserecsatára, Simone Zaza. A Juventusból nyáron Angliába került támadó semmi különöset nem mutatott a nemzeti csapatban az Európa-bajnokságon, egészen a németek elleni drámai tizenegyes-párbajig. Akkor azonban olyan végrehajtást láttunk tőle, amiről viccek és mémek tucatjai születtek – az olaszok végül ennek a büntetőnek is köszönhetően elveszítették a maratoni párbajt, Zaza pedig Angliában képtelen volt feledtetni a köznevetséget, mivel a gyengén teljesítő West Hambe sem tudott bekerülni. Úgyhogy továbbra is a lábujjhegyes nekifutásra és Föld körüli pályára küldött tizenegyesre emlékezünk vele kapcsolatban…
Alban Hoxha (Partizani Tirana)
Na, még egy tizenegyes-párbaj, még egy rövid életű legenda – bár erre a legendára nem nagyon emlékeznek a világban, csak nálunk és Albániában. A csúnyán leszereplő Ferencváros ellen a BL-selejtező második fordulójában továbbjutó Partizani 29 éves kapusa olyat csinált, amivel nagyobb tornán, kicsit magasabban jegyzett csapat játékosaként bárhova eladhatta volna magát: kivédett három hazai tizenegyest, de előtte még – első lövőként – panenkázva belőtte a sajátját. Mondhatni, egymaga hülyét csinált a magyar bajnokból. Aztán, mert a dicsőség rövid életű a kiscsapatoknál, a következő fordulóban kapott három gólt a Salzburgtól és csapata simán kiesett.
https://www.youtube.com/watch?v=U5T802-5J0I
Thomas Robson-Kanu (Wales)
A Reading megbízható walesi robotosa egy volt az angol másodosztály sok tucatnyi lelkes iparosa között, a nyári Európa-bajnokság idején pedig már szerződése sem volt csapatánál, klub nélküli játékosként ment a walesiekkel a tornára – ott pedig a Belgium elleni negyeddöntőben jött el a Nagy Pillanata. Sarkazva lefordulós csodagólja a favorit ellen 1-1-nél, az egész év egyik legemlékezetesebb megmozdulása, amellyel a Puskás-díj jelöltjei közé is bekerült. Wales négybe jutott, Robson-Kanu meg szerződéshez a Premier League-be, de a különben egészen jól szereplő West Bromwich Albionban már nem róla szólt az őszi szezon, egyszer sem került a kezdőcsapatba és 13 meccsen egy gólt sem lőtt még. Neki már így is megvolt az a pillanat, amiről valószínűleg évek múlva is beszélni fognak, ha a neve szóba kerül valahol.
Éder (Portugália)
Éderzito António Macedo Lopes, az akkor 28 éves, bisseau-guineai születésű portugál válogatott labdarúgó megvalósította azt, amiről minden kisgyerek és forgatókönyvíró álmodik. Az előző ősszel a Swansea-ban egyetlen gólt sem szerző, fél szezon után Lille-be szerződő csatár, aki az Európa-bajnokságon a döntőig két meccsen csereként összesen 13 percet játszott, a fináléban, a Cristiano Ronaldo nélkül harcoló csapatba szintén a rendes játékidő legvégén állt be. De mivel 0-0 lett a kilencven perc, következett a hosszabbítás, aminek a 19. percében Eder egy szinte kivitelezhetetlenül nehéz, védhetetlen lövést küldött a házigazda Franciaország kapujába. Megtörtént, amire senki nem számított. A tétmeccsen addig még egyszer sem eredményes kényszerű csere (ha Ronaldo nem sérül meg a finálé elején, aligha kerül pályára) lett az ország hőse, évtizedes portugál álmok beteljesítője – miközben világklasszisok sorának nem sikerült ilyen fontos gólt lőnie a luzitánok válogatottjában. Éder ezzel alighanem kimaxolta az egyszeri hírnév lehetőségét – azóta ugyanott tart, ahol előtte, a válogatottban nincs gólja, a Lille-ben négyet hozott össze 17 meccsen. Ha nincs az a július 10-i este, hányan emlékeznének később a nevére?
https://www.youtube.com/watch?v=SyMy4K_Mo3M
