Nemzetközi foci

Világverő kezdője lett volna az MU-nak, ha Moyes álomigazolásai összejönnek

Ronaldo, Bale, Fábregas és Kroos megszerzéséhez is közel járt Sir Alex Ferguson utódja.

A jelenleg Sundarland együttesét irányító David Moyes elárulta, hogy szenzációs igazolások közelében volt 2013 nyarán, amikor átvette a Manchester United irányítását.

A skót szakember a nyáron csak Maroune Fellainit, a télen pedig Juan Matát igazolta, mielőtt a tavasszal menesztették a kispadról. Pedig elmondása szerint nagy nevek szerződtetését ígérte neki a klub, az igazolások azonban végül kútba estek – írja a metro.co.uk

– Az aláírásom után Gareth Bale volt az elsőszámú célpontom. Jobb ajánlatot is tettünk, mint a Real Madrid, de ő a királyi gárdához akart igazolni. A végsőkig küzdöttem, hogy az Old Traffordra csábítsam, de hajhatatlan volt. Cesc Fábregas megszerzéséhez is közel álltunk, Toni Kroosszal pedig már meg is állapodtunk, úgy volt, hogy aláír a nyáron, de végül Münchenben maradt és egy évvel később ő is Madridba költözött. Cristiano Ronaldo visszacsábítása is terítéken volt, Ferguson azt mondta nekem, hogy azon a nyáron jó esélyünk lehet a korábbi kedvenc visszatérésére, de végül ez sem valósult meg – mondta David Moyes.

Így állhatott volna fel a United 2013 őszén:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik