Nemzetközi foci

Máris eldőlt a Premier League?

A statisztikák alapján a Chelsea szurkolói igencsak bizakodhatnak: egyetlen bajnokcsapat szerzett karácsonyig több pontot az elmúlt tíz évben, mint most Conte alakulata, és a kékek mindig bajnokok lettek, ha ebben az időszakban az első helyen álltak. De mi szól ellenük?

Nincs kiegyensúlyozottabb bajnokság az angolnál, ebben nagyjából minden szakértő egyetért, a 2016-17-es szezon előtt pedig különösen nagy izgalommal várta mindenki, hogy a világ legfelkapottabb edzőit foglalkoztató, százmilliókból megerősített sztárcsapatok vetélkedése milyen izgalmakat hoz. Nem kell csalódniuk a nagy csatát váróknak, hiszen vezette már a táblázatot a nagyok közül a Manchester United (igaz, csak egy fordulóig), a Manchester City, a Liverpool és a Chelsea is, és még a bajnokság felénél sem tartunk. Csakhogy az elmúlt hetek fejleményei alapján rossz hírünk van a kiélezett versenyre áhítozóknak: a statisztika azt ígéri, karácsonyra eldőlt a bajnoki cím sorsa…

Csak a Citynek volt több pontja

Persze, rögtön tegyük hozzá: ezt csak a statisztika alapján jelenthetjük ki, és szerencsére a mérkőzéseket nem a statisztikusok vívják. Mégis, Antonio Conte csapata, a Chelsea az elmúlt fordulókban olyan menetelést produkált, amivel nem csak komolynak mondható, hat pontos előnyt kovácsolt a karácsony előtti utolsó fordulóig, hanem a hagyományok alapján perdöntőnek tűnő pontmennyiséget is összehozott. Az elmúlt tíz évben a Premier League-et adott szezonban megnyerő csapatok közül csak egy, a 2011/12-es Manchester City gyűjtött többet a Chelsea idei 40 pontjánál a 16. fordulóig. Roberto Mancini csapata akkor egyetlen vereséget szenvedett el (épp a Chelsea-től) december közepéig, és 41 ponttal állt az élen.

Márpedig az statisztikai tény, hogy amelyik csapat eddig az időszakig elérte a 40 pontot, az bajnok lett – tegyük hozzá, ilyen csak kettő volt: a City mellett José Mourinho második angliai szezonjának Chelsea-je, amely még Contéékat is „veri” 2005 őszén produkált elképesztő, 43 pontos teljesítményével. Ugyanakkor az említett 2012-es év őrült hajrájában, ki ne emlékezne rá, a karácsonykor még holtbiztos favoritnak tűnő City csak a legutolsó forduló legutolsó percében lőtt góllal lett végül bajnok, jobb gólkülönbséggel a United előtt…

Sokkoló sorozat, és még hol a vége?

Vissza az idei Chelsea-hez: Hazardék zsinórban tizedik (!) mérkőzésüket nyerték meg a hét elején, amivel épp’ az említett Mourinho-féle Chelsea rekordját döntötték meg egy szezonon belül. Ez a menetelés az igazi sokk a Premier League-mezőny számára, nem az összegyűjtött negyven pont. Hasonlóan hosszú hibátlan sorozatra csak olyan korszakos csapat volt képes, mint a 2000-ben tizennyolc pontos előnnyel bajnok, Alex Ferguson legfényesebb korszakában tündöklő Manchester United, ők tizenegyszer nyertek sorozatban – hétvégén a Crystal Palace ellen ezt állíthatja be a Chelsea. Igaz, Beckhamék a bajnokság legvégén, az utolsó tizenegy találkozón produkálták a fantasztikus szériát, vagyis karácsonykor még nekik se volt annyi pontjuk, mint most Diego Costáéknak.

Az elmúlt tíz év bajnokai közül a tavalyi szenzációs Leicester és a két évvel ezelőtti Chelsea is kevesebb vereséggel állt december közepén, mint a mostani listavezető, a Manchester United pedig egyenesen veretlen volt 2010 telén – de egyiküknek sem volt meg a 40 pontja. És így is viszonylag simán megnyerték a végén a bajnokságot. Akkor tehát, eldőlt volna a bajnokság? Főleg, ha figyelembe vesszük azt a történelmi tényt is, hogy eddig a Chelsea egyszer sem adta ki kezéből az elsőséget, ha karácsonykor az élen állt? Márpedig a hat pontos előnye miatt már biztos, hogy idén is a táblázat élén töltik az ünnepeket. Mellesleg: a topligák éllovasai közül egyedül a Real Madrid érheti el 16 forduló alatt a Chelsea pontmennyiségét.

Nyugi, mégsem dőlt el!

De megcáfolva az első bekezdésben írottakat: mégsem gondoljuk, hogy máris temetni kellene a nagy versenyt, az angol bajnokság nem lefutott és nem dőlt el. Ennek oka pedig az, hogy talán soha ilyen sok szereplős, erős versenyfutás nem volt még a világ leggazdagabb ligájában a trófeáért. A kétezres évek elejének MU-Arsenal párharca, majd a Chelsea-MU rivalizálás is két fő esélyes között folyt, ebbe időnként a Liverpool, időnként a City is beszállt (a tavalyi év alighanem a soha meg nem ismétlődő csoda szezonja volt). De hogy egyszerre legalább négy potenciális favorit harcoljon (és ebbe most az eddig nem túl meggyőző Manchester Unitedet nem számoljuk bele, ellenben pl. a Tottenham még simán bekavarhat egy-egy rivális elleni győzelemmel), ilyenre alig volt példa.

Márpedig ahol ennyi a jelölt, ott egyetlen botlás is elég lehet ahhoz, hogy az éllovas sarkára lépjenek, erről Pep Guardiola és a Mancehster City tudna mesélni. Ősz elején legalább annyira meggyőzőnek tűntek az égszínkékek, mint most Conte gárdája, a City a nemzetközi meccseket is figyelembe véve első tíz meccsét megnyerte (Chelsea-effektus?) – azóta viszont tizenhatból csak ötöt, a bajnokságban négyet, és most épp a dobogón sincsenek. Pedig nekik is volt öt pont előnyük az élen. Szóval, nagyon hosszú még a szezon, de már a decemberi őrült hajtásban (újévig még három fordulót rendeznek…) történhetnek olyan fejlemények, amik új útra terelik a versenyt. A Chelsea számára elvileg nyerhető meccsek jönnek, akár tovább duzzaszthatja győzelmi sorozatát – ám Conte eddig meglehetősen szűk keretet hajt, az alapcsapat a tíz győztes meccsből nyolcon (!) nem változott, kérdés, meddig bírják.
Nyilván a Stamford Bridge-en abban bíznak, hogy májusig biztosan (amiben segíthet, hogy az Arsenallal, Cityvel és a Uniteddel szemben nekik nem lesznek európai kupameccseik), vagyis Conte, negyedik olasz edzőként a PL történetében, szintén bajnok lesz (Ancelottinak is első szezonjában összejött a Chelsea-vel). Mellesleg Olaszországban a Juventussal már produkált hasonló menetelést, veretlenül lettek bajnokok 2012-ben, igaz, tíz meccset zsinórban még velük sem nyert…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik