Mario Balotelli egyik legfrissebb nyilatkozatában kiemelte: abban az esetben, ha lenne egy sérülésmentes szezonja, fel tudná venni a versenyt C. Ronaldóval és Messivel az Aranylabdáért vívott harcban. Az olasz támadó nyáron igazolt a Nice együtteséhez, jelenleg hat gól fűződik már a nevéhez, ám vádlisérülés miatt néhány hétre kidőlt. Csütörtökön EL-mérkőzésen tért vissza a pályára, így vasárnap, a PSG elleni rangadón is bevethető lesz.
– Jelen pillanatban Messi és Ronaldo a világi legjobb játékosa, senki sem mérhető hozzájuk – nyilatkozta a 26 éves játékos a kínai Xinhua ügynökségnek. Ha végre lenne egy sérülésmentes teljes szezonom, nem lenne lehetetlen számomra megnyerni az Aranylabdát. Ha egyszer sikerül csúcsra érnem, akkor is azt gondolom majd: Ronaldónál és Messinél nincs jobb játékos, hiszen már négyszer vagy ötször csúcsra értek.
A játékos Franciaországban is mer nagyot álmodni, rövidtávú célkitűzése egyértelmű:
– Szeretnék francia bajnokságot nyeri a Nice játékosaként, szezon végén meglátjuk, sikerül-e elérni ezt a célt.
Az olasz fenegyerek korábban olasz és angol csapatok színeiben is megfordult, ügynöke, Mino Raiola pedig hangsúlyozta: Balotelli számára lehet visszaút a Premier League-be is.
– Amikor az Interben fociztam, akkor is az AC Milan nagy rajongója voltam. Ha visszatérhetnék Olaszországba, biztosan a piros-fekete milánóiakat választanám. Az biztos, hogy Liverpoolba soha nem térek vissza. A Vörösök játékosaként szörnyen éreztem magam. A csapat jó volt, a szurkolók pedig fantasztikusak, de soha nem szeretnék visszaigazolni a Mersy-partra. A Manchester City már inkább szóba jöhet, másodsorban pedig az Arsenal, a londoni csapattal mindig szimpatizáltam. Ez persze nem azt jelenti, hogy biztosan játszok is még ezen csapatok színeiben – nyilatkozta Balotelli.