Nemzetközi foci

Visszatért a győzelem ösvényére az Atlético – VIDEÓ

Könnyed siker Pamplonában, elsüllyedt a sárga tengeralattjáró. Eredmények.

A tágan értelmezett élboly nyolc csapatából négy is érdekelt vasárnap a LaLiga 13. fordulójának küzdelmeiben. Az első két helyezett, a Real Madrid és a Sevilla ugyan szombaton már letudta soros bajnokiját (mindkét gárda 2-1-re győzött), ám a Barcelona, a Real Sociedad, a Villarreal és az Atlético Madrid is a hétvége második napján játszik.

A középmezőnyben tanyázó Celta Vigo már az első félidőben dűlőre vitte a sereghajtó Granada ellen és bár a hajrában kapott Kravets-gólnak köszönhetően a vendégek zárkóztak, Diop beállította a 3-1-es győzelmet végeredményt. Mai találatával Iago Aspas már hétgólos, csapata feljött 9.-nek.

Elsőként a „sárga tengeralattjárók” próbálkozhattak tapadni a közvetlen élmezőnyre, sikertelenül: a Deportivo Alavés 17 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, amit egész végig megőrzött, így magabiztosan gyűjtött be három, a bennmaradás szempontjából kiemelkedően fontos pontot.

Az elmúlt hetek csetlése-botlása után gyakorlatilag kötelező volt győznie az Atlético Madridnak Pamplonában, hogy többé-kevésbé tarthassa a lépést a riválisokkal. Ez a siker most össze is jött Godínéknak, akik meglehetősen magabiztosan, 3-0-ra nyertek. Az uruguayi bekk után egy percen belül a francia Gameiro volt eredményes (a 90. percben pedig még Carrasco is meglőtte a magáét), méghozzá az alábbi kiugrás végén:


LaLiga, 13. forduló

Villarreal–Alavés 0-2 (0-2)
Osasuna – Atlético Madrid 0-3 (0-2)
Celta Vigo – Granada 3-1 (2-0)
Real Sociedad – Barcelona 1-1 (0-0)
Hétfőn rendezik
Las Palmas – Athletic Bilbao
Pénteki és szombati eredmények
Eibar – Real Betis 3-1 (2-0)
Málaga – Deportivo La Coruna 4-3 (2-1)
Real Madrid – Sporting Gijón 2-1 (2-1)
Espanyol – Leganés 3-0 (0-0)
Sevilla – Valencia 2-1 (0-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik