Nemzetközi foci

„Neymar a világ legjobbja lesz, Messi pedig segíteni fogja ebben”

Az egykori brazil válogatott Mazinho szerint csak idő kérdése, mikor adja át a stafétabotot az argentin.

Neymar a 2015-ös Aranylabda-szavazáson harmadikként végzett csapattársa, Lionel Messi illetve Cristiano Ronaldo mögött, és természetesen idén is ott van a jelenleg 30 fős listán, habár most sem ő az elsőszámú esélyes a díj elnyerésére – de honfitársa, a 23-szoros válogatott Mazinho szerint ez csupán idő kérdése. Az egykori védekező középpályás szerint ugyanis a legjobbtól tanulva lehet a legjobbá válni:

– Neymar a világ legjobbja lesz, mégpedig a közeljövőben. Lionel Messi segíteni fog neki azzá válni. Minden korszakos zseni más, korábbi korszakos zseniket figyelve vált azzá, aki lett, Neymar pedig már most, 24 évesen is a világ legjobbjai közt van. Jelenleg ő a legnagyobb tehetség a brazil, sőt a világ labdarúgásában is. 2018-ban megállíthatatlan lesz, és remélhetőleg megnyerjük vele a világbajnokságot – mondta Mazinho a Globo Esportének adott interjújában.

Olvasói sztorik