Nemzetközi foci

Gulácsi és Szalai csapatáról nyilatkozott Jürgen Klopp

A Liverpool edzőjét nem lepi meg az RB Leipzig és a Hoffenheim jó szereplése.

Jürgen Kloppot nem lepi meg, hogy az újonc RB Leipzig, illetve a Hoffenheim is jól szerepel a német bajnokságban.

„Mindét klubnál olyan módszerekkel dolgoznak, amelyek eltérnek a német együtteseknél megszokottaktól. Emiatt hatalmas tisztelet jár nekik” – hangsúlyozta az FC Liverpool vezetőedzője a WDR rádiónak adott pénteki nyilatkozatában.

A két csapat egyaránt veretlen tíz forduló után: Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt együttese, az RB Leipzig a második, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a harmadik a Bundesligában.

„Mindkét gárdát el tudom képzelni a nemzetközi porondon, és biztos vagyok benne, hogy ki is fogják harcolni ezt a lehetőséget” – tette hozzá Klopp.

A saját csapatára kitérve a 49 esztendős német szakember leszögezte: nem akarja túlértékelni, hogy jelenleg a Liverpool vezeti a Premier League-et.

„Elég régóta vagyok már a labdarúgásban ahhoz, hogy tudjam, ez nem más, mint egy pillanatnyi állapot. Mindazonáltal nagyon élvezem a helyzetet” – fogalmazott annak kapcsán, hogy együttese november 6-án, a Watford 6-1-es legyőzésével 916 nap, 2014. május 6. után állt újra a tabella élére a pontvadászatban.

„A legnagyobb különbség az angol és a német bajnokság között a bajnokaspiránsok számában van. Angliában öt csapat fog küzdeni a bajnoki címért, és mindegyik meg is nyerheti a trófeát. Itt egyszerűen nincsenek olyan mérkőzések, amelyeknek nincs tétjük” – fejtette ki Klopp, aki tavaly október óta irányítja az FC Liverpoolt.

Olvasói sztorik