Németország futballja a kívülállók szemében majdnem folyamatosan a csúcson volt, amióta egy hatvankét évvel ezelőtti, döbbenetes hatású világbajnoki döntőben az NSZK válogatottja legyőzte az Aranycsapatot. A híres-hírhedt „német mentalitás”, a „győzelemre születettek” kiváltsága amolyan állandó toposz lett az európai futballban: akkor is így hívták őket, amikor éppen nem nyerték meg az aktuális világversenyt. A 2014-es vb-győzelem azonban valamiért jókora késéssel érkezett: előtte tizennyolc évig nem nyert semmilyen trófeát a válogatott. Egy önmaga nagyságáról meggyőződött futballkultúra súlyos válságából indult és épült fel egy új irány, aminek a kiteljesedése lett a Joachim Löw vezette csapat brazíliai sikere.
Erről szól minden idők alighanem egyik legfontosabb és legszórakoztatóbb könyve, Raphael Honingstein Újra a csúcson! című munkája. A magyar cím kissé béna, olcsó hatásvadászat, az eredeti Das Reboot alighanem jobban kifejezi a könyv lényegét (ettől eltekintve Zentai György fordítása nagyszerű, élvezetes, a futball nyelvét kitűnően beszélő munka). Honingstein, a Guardian és az ESPN jónevű szakírója igazi újságíró: nem csak a sztori érdekli, hanem az, ami mögötte van. Nem a világbajnoki cím másnapján kerekedett fel, hogy a gyors siker reményében összeüssön valamit Lahmék meneteléséről. Nem, ő a német futball újjászületésének krónikása akart lenni.
A könyv, mely Magyarországon tavaly jelent meg, párhuzamos síkon halad: a német válogatott brazíliai meccseinek felidézése és a főszereplők megszólaltatása mellett minden második fejezet a múltat mutatja be, onnan kezdve, hogy a „német válogatott történetének legszörnyűbb mérkőzése”, a 2004-es Európa-bajnokságon a cseh B-válogatottól elszenvedett vereséggel véget ér, és Rudi Völler együttese sorozatban a második Eb-n esik ki a csoportkörben. Honingstein remekműve nem kevesebbet rak elénk, mint egy futballkultúra teljes megújításának történetét.
A Bundesliga a kilencvenes évektől fantasztikusan népszerű, üzletileg szárnyaló, remekül prosperáló sorozat, a német futballban sztárok, sőt, ikonok vannak a pályán és nem kevésbé a klubok illetve a szövetség vezetésében – de közben a szédületes gyorsasággal fejlődő sportág kezdi lehagyni a saját hagyományos értékeit soha meg nem kérdőjelező német szakmát. Honingstein olykor szarkasztikusan, de soha nem öncélúan ábrázolja azt a hozzáállást, amely miatt a kétezres évek elején megrekedt a futballjuk azon a szinten, ahonnan nem lehetett tovább lépni. „Az, hogy Németország rendelkezik a legjobb játékosokkal, a legjobb mentalitással, a legjobb taktikával és a legjobb bajnoksággal, nem képezhette vita tárgyát. „Talán az olasz bajnokság ér még fel a Bundesligával” – jelentette ki 1984-ben a Hamburger SV edzője, Ernst Happel, aki híres volt arról, hogy soha nem beszélt a játékosaival. Talán.” – ironizál a könyv legfontosabb, központi fejezetének elején Honingstein.
Ez a fejezet amúgy A modern futball szigete címet viseli, és tulajdonképpen a modern edzői szakma diadalának megéneklése. Mert a Das Reboot erről szól: hogyan változtatta meg a (futball)világot a felismerés, hogy lehet máshogy is közelíteni a futballhoz, mint egykori sztárjátékosok nagy megmondásainak kritikátlan elfogadásával, és a sérthetetlennek tekintett „nemzeti erények” mindenek elé helyezésével. A német futball kis híján belehalt a hagyományos erények folytonos ismételgetésébe, hogy a „mentalitás”, a „győztes alkat” és a „pszichés előnyök” úgyis eldöntik a nagy meccseket. (Lineker híres aforizmájának fülszövegbe emelését alighanem kifejezetten ironikusnak szánta a szerző.) A modern futball szigete Stuttgart, illetve Svábföld, ahonnan egy új generáció elindult: a sokáig lenézett, mert játékosként semmire sem jutó Ralf Rangnick és követői ismerték fel, hogy a modern futballban annyira máshová tolódtak a hangsúlyok az „egyéni klasszis” kitétele felől, hogy ez már nem ugyanaz a sportág, ami volt évtizedeken át.
És mert a német mentalitás, az igazi, jobbik értelemben véve, a tanulásról szól, végül is ők győztek: a szakemberek, akik rávezették a német futball vezérkarát, hogy a csapatjátékban igenis eltüntethetőek bizonyos egyéni különbségek, és a „mannschaft” felkészítése valójában nagyon összetett, vállalatirányítási erényeket követelő szakma. Így lett e könyv egyik főszereplője a válogatottnál a folyamatot elindító Jürgen Klinsmann, akinek kapitányi kinevezésétől indítja a felfelé utat a történeteket értelmező szerző. Elindult az új szemlélet és nyomában a feltartóztathatatlan változások: az akadémiák, melyek már az új generációs képzést adták a fiataloknak. A technikai újításokat épp olyan színesen mutatja be a könyv, mint az egyes játékosok és edzők egyéniségét. A Das Reboot egy igazi újságíró összefüggéseket láttató, az olvasót igazi ráismerésekre vezető stílusában mutatja meg, hogyan volt képes saját hamis nagyságtudatán és a félmúlt megkövesedett szokásain felülemelkedve gyökeresen megújulni egy komplett futballkultúra.
És persze emellett letehetetlenül szórakoztatóan beszél a brazíliai eseményekről (hogy milyen jó író, azt talán az a poén mutatja, amikor a brazilok elleni 7-1-es elődöntő utolsó, Oscar által lőtt gólját először úgy írja le, mintha egy vb-elődöntő őrült véghajrájának sorsdöntő pillanata lett volna), közel hozza az olvasóhoz a válogatott játékosait. Megértjük, miért volt ez egy igazi csapat: intelligens fiatalemberek saját maguk által (is) irányított együttese. Sokszor piszkál oda ugyanakkor a német futball legendáinak, akik hol nyíltan, hol a színfalak mögött, de értetlenül és ellenségesen reagáltak a változásokra (a nagy pragmatikus, Beckenbauer persze mindig úgy, ahogy éppen a közhangulat diktálta), és így annál nagyobb győzelemnek érezzük végül a vb-diadalt: egy sportág, egy szakma bizonyította be, hogy a porossá vált egykori nagyság romjain is lehet teljesen újat építeni. Bárcsak mi, magyarok is tanulnánk belőle.
