Az angol bajnokságban hat mérkőzés, a második forduló óta kizárólag nyer az Arsenal, így utolérte a Manchester Cityt a táblázat élén. Pedig a szezont fájó hazai vereséggel kezdték Özilék a Liverpool ellen, ami után azonnal felerősödtek az Arséne Wengert kritizáló hangok. Hogy miért nem igazolt csatárt, hogy megint nem lesz elég erős a keret, stb. De szeptember óta az “ágyúsok” száguldanak.
Az igazi nagy rangadók persze még hátra vannak nekik: a Cityvel, a Uniteddel és a Tottenhammel még nem találkoztak – a Chelsea-t viszont alaposan elverték (3-0), egészen pazar első félidőt produkálva. És az a meccs megmutatta, milyen előnyben van Wenger az új klubjával, sőt, az angol bajnoksággal is ismerkedő Antonio Contéhoz képest: a terepismeret és saját csapata ismerete (huszadik éve vezeti a klubot) felbecsülhetetlen érték. Ezért, tekintve, hogy a legnagyobb ellenfelek közül a két manchesteri klub is új trénerrel kezdte a szezont, az Arsenal akár meg is előzheti őket.
Kele János, a Britannia-blog szerkesztője, a Spíler Tv PL-közvetítéseinek szakértője a Rangadó kérdésére több pontban foglalta össze, mi lehet az Arsenal menetelésének a magyarázata – persze hozzátéve, a szezon elején tartunk, egy-egy sérülés vagy formahanyatlás sokat változtathat a csapatok helyzetén.
Összeszokottság + egy fontos új ember
– Az Arsenal tavaly sem volt rossz a többi nagycsapathoz képest. Feltűnő gond volt, hogy a sok sérülés miatt, ha valaki kiesett, pl. Cazorla, nem volt mögötte senki, akit Wenger be tudott volna tenni. Az Arsenalnak van egy játéka, amiben igazából szerepkörök vannak, nem is posztok. Ha valaki kiesik, akkor nem lehet pótolni. Idén egyelőre annyiban más a helyzet, hogy egyre több ponton vannak olyan emberek, akiket be lehet emelni, ilyen Granit Xhaka, a nyáron igazolt svájci középpályás.
Jó szélső védők
– Mindkét stabil szélső hátvéd remekel az ősszel. Nacho Monreal egy alulértékelt játékos, aki tavaly is az egyik legjobb volt a posztján. Bellerinnek pedig a támadó erényei fontosak, remekül illeszkedik a gyorsaságával Wenger taktikájába.
Theo Walcott újjászületése
– Walcott átértékelte a szerepét és a játékát a nyáron. Volt egy tisztázó beszélgetésük Wengerrel, miután nem került be az Eb-keretbe, ami nagy csalódás volt a számára. Letett a vágyáról, hogy középcsatár legyen. Elfogadta a szerepét, hogy a jobb oldalon játszik, többet védekezik. Átalakította az edzésmunkáját, nagyobb alázattal dolgozik, ez meg is látszik a teljesítményén – ráadásul így ismét el kezdte rugdosni a gólokat.
Alexis Sanchez centerként szerepeltetése
– A szezon elején Sancheznek nem állt jól ez a szerep, aztán belejött. Olyan jól játszik mögötte a csapat, hogy nem jelent neki problémát. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy az idén eddig mellőzött Olivier Giroud-nak lefőtt volna a kávé. Lesz olyan meccs, amikor megáll kicsit a játékuk, amikor őt is be lehet vetni, főleg a masszívan betömörülő, védekező csapatok ellen. Jelenleg a helyzetkihasználása magasan a legjobb az egész ligában az Arsenalnak, de ezt valószínűleg nem lehet sokáig ilyen magasan fenntartani. Harminc százalék körül vannak, ez ki fog simulni húsz köré, bár van olyan, hogy egy szezonban végig fölötte tud maradni valaki, lásd a tavalyi Leicestert.
Mesut Özil klasszis formája
– Ami a támadó harmadban történik, az Öziltől függ. Jelenleg nagyon nagy formában van, valahogy azt érezni, hogy mostanra került a helyére, megtalálta azt a szisztémát Wenger, amiben úgy van a csapat hasznára, hogy nem borul fel az egyensúly. Kérdés, mi lesz, ha jön egy hullámvölgy, mert nála azért előfordult már máskor is ilyesmi.
És végül: Wenger búcsúja, mint motiváció
– Hivatalosan még nem tudunk sokat arról, húsz év után valóban feláll-e a kispadról a francia edző. Állítólag már belengette, hogy szívesen maradna… De ha engem kérdeznek, lehet, hogy a legpozitívabb hatása annak lenne a csapat szezonjára, ha ezt a kérdést sokáig a levegőben hagynák, mert ez mentálisan egyben tartaná az öltözőt. Ha viszont megnyeri a bajnokságot, tényleg vissza kellene vonulnia, a csúcson – de egyáltalán nem biztos, hogy ő is így gondolja…