Nemzetközi foci

Gündogan beszólt a Manchester Unitednek

A városi rivális City német futballistája szerint méltatlanul bánnak Bastian Schweinsteigerrel, aki hasznára lehetne a csapatának.

Bastian Schweinsteiger 2015. nyarán hagyta el a Bayern Münchent, s csatlakozott a Manchester Unitedhez. Louis van Gaal irányítása alatt az elmúlt szezonban 18 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, azonban José Mourinho tervei közt már nem szerepel, így az Európa Ligába sem nevezte be.
A Manchester City középpályása, Ilkay Gündogan szerint a portugál mester nagy hibát követ el azzal, hogy nem ad esélyt a 32 esztendős honfitársának.

– Hiszem, hogy az egészséges Schweinsteiger segíteni tud az Unitednek. Úgy érzem, tisztességtelen, ahogy bánnak vele. Ő nem egy tizennyolc éves kissrác… – nyilatkozta Gündogan a Bild című német napilapnak.

Gündogan jól tudja, milyen nehéz sérülés után visszatérni, hiszen az elmúlt egy évet ki kellett hagynia. A 25 esztendős középpályás a Manchester City legutóbbi három bajnokiján már szóhoz jutott, s a német válogatottba is meghívást kapott. A Nationalelf szombaton hazai környezetben fogadja Csehországot, kedden pedig Észak-Írországot.

Olvasói sztorik