Nemzetközi foci

Xavi szerint Ronaldo nyeri az Aranylabdát

Meglepő nyilatkozatot adott a spanyol, aki az elmúlt hetekben verbális csatát folytatott CR-rel.

Meglepő nyilatkozatot adott Amszterdamban az Aspire4Sports rendezvényen Xavi, a Barcelona jelenleg Katarban futballozó korábbi játékmestere – a spanyol szerint Cristiano Ronaldo az idei Aranylabda legnagyobb esélyese. Az interjú főleg annak fényében érdekes, hogy a középpályás éppen pár hete mondta azt, hogy akinek egy kicsit is van szeme a futballhoz, az látja, Messi jobb játékos mint Ronaldo – mire a portugál válaszul dühösen vagdalkozni kezdett. Az ellentét azóta úgy látszik elsimult, hiszen a játékmester a következőket mondta a holland fővárosban:

– Úgy gondolom, az idei Aranylabda legnagyobb esélyese Cristiano Ronaldo. Megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Európa-bajnokságot is, ez kétségtelenül óriási teljesítmény. Ennek ellenére szerintem szoros lesz a verseny, Messit sem szabad leírni természetesen. A spanyol bajnokság és a Copa América második helye ugyan nem olyan kirívó eredmény, de az Aranylabdát nem mindig a legtöbb címet bezsebelő játékos kapja meg – nyilatkozott rejtélyesen Xavi.

Olvasói sztorik