Nemzetközi foci

Conte: Guardiolának könnyebb dolga van, mint nekem

Az olasz mester szerint valószínű volt, hogy a spanyol jobban kezd Angliában, mert „kész” csapathoz érkezett.

A Premier League csak úgy hemzseg a sztáredzőktől, a régi riválisok mellett mégis legtöbbször két olyan menedzsert hasonlítanak össze, akik még soha nem csaptak össze egymással – hiszen Antonio Conte és Pep Guardiola is első angliai idényét tapossa. Amíg azonban a katalán eddigi kilenc meccséből kilencet nyert a Manchester Cityvel, az olasz válogatottat elhagyó Conte döcögősen kezdett a Chelsea élén – a talján tréner pedig megmagyarázta, miért:

– Guardiola jobban kezdett mint én, igen, de ebben semmi meglepő nincsen – neki jóval könnyebb dolga volt, mint nekem. Úgy vélem, a Manchester City már az előző idényben is hasonló futballt játszott, Pepnek alig kellett változtatnia, hogy a saját képére formálja a csapatot. Emellett a klub vezetőségében is sok a spanyol, ezért az elmúlt években rengeteg olyan játékost igazoltak, akik a Pep által favorizált játékrendszerben érzik jól magukat. Az én helyzetem teljesen más, de bízom magamban és a munkámban, aki pedig így tesz, annak szerintem nem kell félnie attól, hogy elveszíti azt. Tudom, hogy ha nem nyerek ma, vagy nem nyerek a következő meccsen, akkor sincs gond, mert előbb-utóbb rátérünk a helyes útra, ez egészen biztos – válaszolt Conte a riporterek kérdésére.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik