Nemzetközi foci

Nincs vége a cicaharcnak: „A Bayernnel még a nagyapám is bajnok lett volna”

Yaya Touré ügynöke bocsánatkérés helyett nekiesett Guardiolának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a héten összezördülésbe keveredett egyik játékosának, Yaya Tourénak az ügynökével, Dimitri Selukkal: az orosz úgy gondolta, védencét megalázta az edző azzal, hogy kihagyta a BL-keretből, mire válaszul Guardiola annyit mondott, Touré mindaddig nem is fog játszani, amíg Seluk bocsánatot nem kér megnyilvánulásáért. Az ügynök azonban nem visszakozott, és bocsánatkérés helyett durván nekiesett a katalán trénernek:

– Persze, Guardiola sikeres volt korábban, de nézzünk egy kicsit a sikerek mögé. A Barcelonát Rijkaard építette fel, az eredményeket pedig Messi zsenije hozta elsősorban, nem az edző taktikája. Enrique megmutatta, hogy Guardiola nélkül is ugyanolyan jó ez a Barcelona, mint vele volt. A Bayernnel hasonló a helyzet: Pep megérkezett egy frissen triplázó, kész csapathoz, és nyert velük pár bajnoki címet. Komolyan, azzal a Bayernnel a nagyapám is bajnok lett volna. Amikor eljött Münchenből, nagyon sok ember volt boldog: Guardiolát egyáltalán nem szerették – fakadt ki a játékosügynök a Mirrornak.

– Az igazság az, hogy Pep nem akar egyéniségeket – csak olyan játékosokra van szüksége, akik félnek tőle és mindig mindent megtesznek amit mond nekik. Ezért akaszkodott össze Yayával és Joe Harttal, a csapat két vezérével, rögtön ahogy megérkezett a Manchester Cityhez, vagy ezért nem jött ki jól korábban Ibrahimovic-csal, Eto’o-val vagy Riberyvel sem. Mindig mindennek Guardioláról kell szólnia, senki másról. Yaya egy profi, tenni fogja a dolgát ahogy eddig is, akár számítanak rá, akár nem, de ahogy lejár a szerződése távozni fog, és kitálal Guardioláról, aminek a szurkolók nem fognak örülni – zárta interjúját Dimitri Seluk, aki ezzel valószínleg sikeresen elintézte, hogy Touré egy percet se játsszon a szezonban.

Olvasói sztorik