Sergio Ramos 11 évvel ezelőtt csatlakozott a Real Madrid csapatához, ennek kapcsán egy rövid interjút készített vele a csapat hivatalos Youtube-csatornája, amelynek keretein belül szóba került a játékos jövője is.
Ennek a leglényegesebb momentuma az volt, amikor a játékos elmondta, szeretné kitölteni a klubbal a további négy évre szóló szerződését és reményei szerint innen vonul majd vissza – írja a Blikk.
Látva, hogy a gárda korábbi legendái (Fernando Hierro, Guti, Raúl, Iker Casillas) milyen módon búcsúztak az együttestől, igen merész ez a gondolat, de reméljük, olyan búcsúztatásban lehet része, mint amilyen Zinedine Zidane-nak volt. Ott a Real megmutatta: méltóképpen is tud búcsúzni egy legendától.
A 30 esztendős Sergio Ramos 2005-ben spanyol rekordot jelentő 27 millió euróért igazolt Sevillából Madridba. Jelenlegi csapata hófehér mezét 481 alkalommal ölthette magára, ezeken az összecsapásokon összesen 59 gólt szerzett.