Magyar vonatkozás tekintetében akár a nyári átigazolási szezon legizgalmasabb napjait élhetjük, könnyen elképzelhető ugyanis, hogy több top magyar játékos sorsa rövid időn belül eldől. Összeállításunkban azon játékosokból állítottunk össze egy 11-es listát, akik akár napokon belül klubot válthatnak.
Bogdán Ádám (Liverpool FC)
A magyar hálóőr szinte biztosan távozik Liverpoolból, kérdés, melyik csapatban számítanak rá az új szezonban. A kapus korábban megerősítette, szívesen játszana újra a Championshipben, ahol ismerik a képességeit. A Wigan Athletic érdeklődését Bogdán megerősítette, de hét elején a Bristol Cityvel is szóba hozták.
Fiola Attila (Puskás Akadémia FC)
Hamar véget ért a Puskás Akadémia FC jobbhátvédje számára az Európa-bajnokság, a 26 éves Fiola az osztrákok elleni nyitómeccsen sérült meg. A játékos egyelőre a teljes felépülésére koncentrál, szerződése a másodosztályban induló felcsútiakhoz köti. Korábban a Ferencváros és a Hertha BSC érdeklődéséről lehetett hallani.
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
A válogatott középső védője az Európa-bajnokság után a Wislánál jelentkezett munkára, ahova még egyéves szerződés köti. Elárulta, több európai klub érdeklődik iránta, de akkor sem esik kétségbe, ha marad Lengyelországban, hiszen jól érzi magát. Legutóbb a Bundesliga I-be frissen feljutó, „magyaros” RB Leipziggel boronálták össze.
Lang Ádám (Videoton FC)
A Videoton FC védője remek teljesítményt nyújtott az Eb-n, a felkészülést és a tétmeccseket ugyanakkor a székesfehérvári alakulatnál kezdte meg. Úgy tűnik, az új szezonban alapemberként számolna vele Henning Berg mester. A játékos mentora, Rugovics Vendel egy korábbi interjúban elismerte: a bekk szívesen próbálná ki magát külföldön, így ha megfelelő ajánlat fut be érte, minden bizonnyal távozhat a nyári átigazolási időszakban.
Kádár Tamás (Lech Poznan)
A magyar csapat egyik legjobbja volt a balszélső az Eb-n, nem csoda, hogy a legerősebb bajnokságokból érdeklőnek iránta. A Lech Poznan alelnöke, Piotr Rutkowski kifejtette: a magyar válogatott védő kinőtte a lengyel bajnokságot, készen áll, hogy megtegye a következő lépést a pályafutásában, ezért nem állnak az útjába, ha megfelelő ajánlat érkezik iránta, addig is Kádár tárgyalhat a kérőivel. A Premier League-újonc Burnley FC érdeklődése már ismert, de a Bolognánál és a Palermónál is szóba került már a neve.
Stieber Zoltán (Hamburger SV)
Bizonytalan Stieber Zoltán sorsa, a játékos egy korábbi beszélgetésben hangsúlyozta: nem akar lemaradni az őszi világbajnoki selejtezős mérkőzésekről, olyan csapatba vágyik, ahol játéklehetőséghez jut. A hamburgiak edzője, Bruno Labbadia egy korábbi interjúban gyakorlatilag már elköszönt játékosától: „Zoltán jó képességekkel rendelkezik, és remek srác. Sajnos a nürnbergi kölcsönjátéka nem vált a hasznára, nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni magának. Remélem, hogy talál magának egy jó csapatot.”
Kalmár Zsolt (RB Leipzig)
A franciaországi Európa-bajnokságról lemaradt a középpályás, az alapozást pedig az RB Leipzignél kezdte meg, de nem tudni, számítanak-e rá az új szezonban. A 21 éves középpályás elárulta: „Pontosan még nem tudom megmondani, hogyan alakul a jövőm. Természetesen mindent megteszek azért, hogy kezdő legyek a lipcseieknél, de nincs ellenemre a kölcsönadás sem, ez esetben abban bízom, hogy olyan a Bundesliga II-es csapathoz kerülhetek, amely a feljutásért küzdhet.” Legutóbb a Karlsruhéval (Bundesliga II) hozták szóba, Tomas Oral szakvezető külön kérésére érkezhetne a magyar játékos.
Dzsudzsák Balázs (Bursaspor)
Aligha marad a Bursaspornál Dzsudzsák Balázs, ám azt egyelőre nem tudni, melyik ország felé veszi az irányt a válogatott kapitánya. A klub elnöke többször hangsúlyozta, hogy napokon belül eldőlhet a sorsa, de úgy tűnik, a törökök a legmegfelelőbb ajánlatra várnak. Dzsudzsák esetében – a teljesség igénye nélkül – kelet-ázsiai (Katar, Al-Wahda), orosz, török (Trabzonspor), olasz (Lazio, Sampdoria) és német (Hertha BSC, Schalke) érdeklődőkről lehetett már hallani.
Szalai Ádám (Hoffenheim)
Fontos gólt lőtt Szalai az osztrákok elleni Eb-nyitómeccsen, de nem tudni, hol számítanak rá az új szezonban. Az alapozást megkezdte a támadó, előbb a Margitszigeten tűnt fel, ahol bőszen rótta a köröket, legutóbb pedig Heidelbergbőlüzent a Hoffenheim támadója. A Bild Twitter csatornájaazt írta: az egyesület Eb-résztvevő játékosai, Kaderabek, Schär, Kramaric és Szalai visszatértek klubjuhoz, hétfőn edzésbe álltak és különböző tesztek is vártak rájuk. Korábban a hírek arról szóltak, hogy a felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Galatasaray képviselőivel Szalai Ádám lehetséges szerződtetéséről.
Priskin Tamás (Slovan Bratislava)
Napokkal ezelőtt szinte biztos volt a magyar támadó székesfehérvári érkezése, ám egyelőre egyik fél sem erősítette meg hivatalosan az átigazolás tényét. Múlt héten Priskint fehérvári C-Medben látták, ebből arra lehetett következtetni, már csak egy orvosi vizsgálat választja el a szerződés aláírásától. A válogatott csatárt élő szerződés köti a Slovanhoz, a szlovák csapat akár 600 ezer eurót is kérhet játékosáért a Videotontól.
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
A támadó rövid nyári szabadsága után remekül kezdte az évet a Legia Warszawa színeiben: a Bajnokok Ligájában rögtön góllal nyitott. Nem tudni, Nikolics marad-e Varsóban, az Eb után így nyilatkozott: „Valószínű, hogy eligazolok, mivel ezt az esélyt, ezt az idényt ki kell használni a klubnak és nekem is. Ha viszont maradok a Legiánál, nem leszek szomorú, mert egy olyan közegben vagyok, ahol szeretnek, tisztelnek, én is és a családom is jól érezzük magunkat, s nekem ez utóbbi a legfontosabb. A kínai ajánlatra, amellyel a klub és én is elégedettek voltunk, végül azért mondtam nemet télen, mert nem akartam félbehagyni azt a munkát, amit a Legiánál elkezdtem. Most azonban egy új helyzet van, amelyben nincs kizárva sem Kína, sem az Egyesült Arab Emírségek.”