Moussa Sissoko már az Európa-bajnokság előtt kijelentette, hogy nem szeretne a Premier League-ből kiesett Newcastle kötelékében maradni, a “szarkák” viszont közölték, hogy csak az Európa-bajnokság után hajlandóak meghallgatni a csapatkapitányukat érintő ajánlatokat. A klub taktikája bevált, a középpályás ára parádés Eb-teljesítményének köszönhetően jelentősen megemelkedett, a Newcastle pedig 40 millió eurós ártáblát akasztott a nyakába. Sissokót mindez azonban egy cseppet sem érdekli:
– Lehet negyven vagy húsz millió euró az értékem, ez engem nem érdekel, az én szempontomból ez nem változtat semmin. Az érdeklődő klubok meg fogják találni a megoldást, egyeszségre fognak jutni a Newcastle-vel – remélem, hogy minél hamarabb – árulta el az Eb-finálé egyik legjobbja a L’Équipnek adott interjújában.
A játékosért újonnan kért magas ár már el is riasztotta az egyik legkomolyabb érdeklődőt, a Hamburgot, és gyakorlatilag csak a topcsapatokat hagyta versenyben. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Sissoko sorsa Pogba döntésétől is függhet, a 26 éves középpályás így a Juventusban vagy a Manchester Unitedben köthet ki.