Nemzetközi foci

Átok ül a Puskás-díjon?

Wendell Lira karrierje fél évvel az elismerés bezsebelése után tönkrement.

Borzasztóan alakul a brazil Wendell Lira karrierje, mióta megnyerte januárban a Puskás-díjat a tavalyi álomgóljával. A 27 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly március 11-én, a brazil Goiás állami bajnokságban az Atlético-GO-Goianesia meccs 28. percében ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát.

A komoly elismerést azonban nem követték hasonló sikerek. Wendell Lira előbb a Tombense csapatához igazolt, de szerződést bontottak vele. Innen került aztán a Vila Nova együtteséhez, ahol ugyancsak mellőzött játékosnak számít.

A csatár a Puskás-díjat is “okolta” idei kudarcai miatt.

– A Vila Nova játékosa vagyok, csak éppenséggel nem játszom. Mivel a díjátadás és az azt követő rendezvények mind a felkészülési időszakban voltak, egyszerűen nem tudtam időben formába lendülni – nyilatkozta Wendell.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik