Tim Howard tíz szezonon keresztül szerepelt az Evertonnál, és összesen 412 mérkőzésen védett a klub színeiben. Az utóbbi hónapokban már Joel Robles számít az első számú hálóőrnek, így az amerikai kapus egyre kevesebb játéklehetőséghez jut. Ezért úgy döntött, nyáron vált, és három évre az MLS-ben szereplő Coloradóhoz szerződik.
A 37 éves kapus továbbra is szoros kapcsolatban lesz az angol klubbal, ugyanis a liverpooliak nagykövete lesz.
– Egész életemben Evertonos leszek. Örökre az én csapatom, az én klubom lesz. Ez alatt a tíz év alatt annyi mérkőzést játszottam már itt, és annyira megszerettem a klubot, hogy továbbra is támogatni és szeretni fogom őket. Az itt töltött tíz év egészen szenzációs volt. Beszéltem a családommal, Robertoval és Bill Kenwright elnökkel is a döntésemről. Mindannyian támogattak engem, mivel úgy éreztük, hogy ez egy helyes lépés, és most van a legmegfelelőbb időpont a váltásra – nyilatkozta Tim Howard.
– Még van pár hónapom hátra, ami nagyon izgalmas lesz, mivel most fogtam fel, hogy mindjárt itt a vége a liverpooli kalandnak. A hátralévő időt szeretném kiélvezni a klubnál. Nagyon hiányozni fog az Everton, ez az otthonom, itt nőttem fel. Tíz évet eltölteni egy helyen nagyon hosszú idő, és kétségkívül a családomként tekintek az egyesületre. Minden nap látom ugyanazokat az arcokat akiket tisztelek,akiket szeretek és akikkel nagyszerű munkakapcsolatom van. Mivel ez az otthonom, természetesen nagyon fog hiányozni innen mindenki, de nagyon izgatott vagyok, hogy a Coloradonál folytathatom a pályafutásomat – zárta mondandóját az amerikai válogatott kapus.
Az Everton menedzsere, Roberto Martinez is nyilatkozott Howard klubváltásáról.
– Tim egy hihetetlen karakter. Nagyon jó hatással van a fiatal játékosokra, mindig nagyszerűen motiválja őket. Rengeteg ifjú tehetséggel bővült a keretünk az elmúlt évek során, és Tim mindig segített nekik a beilleszkedésben és tanácsokat adott nekik, hogy hogyan lehetnek nagy játékosok. Ugyanígy segítette Joel Roblest is, akinek mára már sikerült is kiszorítania őt a kapuból. Rengeget szurkolónk van az Egyesült Államokban, mivel Howard révén megszerették a klubot, ezért úgy döntöttünk, hogy élete végéig az Everton nagykövete lesz Amerikában. Köszönetet kell mondanunk neki, mindazért, amit a klubért tett az elmúlt tíz évben.