Nemzetközi foci

EURO 2016: Hodgson kivinné Luke Shaw-t

A Manchester United sérült védője bekerülhet a bő keretbe.

Szeptemberi súlyos sérülése ellenére ott lehet a nyári, franciaországi Európa-bajnokságon az angolok balhátvédje, Luke Show.

A goal.com idézi Roy Hodgson szövetségi kapitányt, aki kifejtette: továbbra is reménykedik abban, hogy Shaw ott lehet velük a tornán, ám ebben klubjának, a Manchester Unitednek is nagy szerepe lesz.

A húszéves angol lábát egy őszi Bajnokok Ligája-meccsen a holland PSV Eindhoven játékosa, Hector Moreno törte el.

„Luke ugyanabban a helyzetben van, mint Wayne Rooney és Jack Wilshere. Hiszünk benne, mert egy nagyszerű tehetség. Úgy gondoljuk, komoly versenytársa lesz a többi balhátvédünknek a csapatba kerülésért. Továbbra is nagyon bízom benne, hogy elég jó erőállapotban lesz ahhoz, hogy beválogathassuk” – nyilatkozta Hodgson.

Shaw-nak május 12-én kell majd bizonyítania, hogy ismét kiváló állapotban van. A kapitány szerint sok múlik majd a Manchester United menedzserén, Louis van Gaalon, hiszen ha úgy döntenek, hogy nem akarják kockáztatni a játékát az utolsó bajnoki fordulókban, inkább arra törekszenek, hogy a következő szezon előtt százszázalékos legyen, akkor nincs mit tenni….

„Azt is megérteném, ha így történne, de egy kicsit csalódott lennék, mert azt hiszem, a játékos megérdemli a lehetőséget, hogy teljesen fitt legyen, és ezáltal legyen esélye bekerülni a keretbe. Figyelemmel kísérjük a helyzetét, és ha május közepét megelőzően visszatér a pályára, akkor ismét bekerül a bő keretünkbe” – szögezte le Roy Hodgson.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik