Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kihagyja a müncheni BL-csatát a Juve csillaga

A jó formában lévő Dybalát nehéz lesz pótolniuk az olaszoknak.

A Juventus hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Paulo Dybala és Claudio Marchisio sérülés miatt kénytelen kihagyni a szerdai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóját. A csatár legközelebb a hétvégi Torino elleni bajnoki mérkőzésen lesz bevethető, míg az olasz középpályás három hétre dőlt ki.
Ennek ellenére is izgalmasnak ígérkezik a szerdai visszavágó Münchenben, hiszen az első mérkőzés 2-2-es végeredménye után egyáltalán nem dőlt el a továbbjutó sorsa.

– A Juventus nem fogja bánni, ha sokáig 0-0 áll majd az eredményjelzőn – nyilatkozta a müncheni Phillipp Lahm a mérkőzés előtt az UEFA.com-nak. – Tapasztalt és higgadt játékosai révén az olaszok nagyon türelmesen tudnak várni arra, hogy az ellenfél hibázzon.

– Erőt kell merítenünk az első mérkőzésből, és el kell hinnünk, hogy le tudjuk győzni a bajorokat – bizakodott Patrice Evra, a Juventus hátvédje. – Hazai pályán az első félidőben túlságosan is tiszteltük ellenfelünket, de már tudjuk, hogy hol van a gyenge pontjuk és hogy mi kell a továbbjutásunkhoz. Magunkhoz kell ragadnunk a kezdeményezést Münchenben, és végig proaktívan kell játszanunk – hangsúlyozta a francia az UEFA hivatalos honlapjának.

Érdekesség, hogy a Juventus nagyon jó mérleggel rendelkezik a német csapatok elleni oda-visszavágós párharcokban, hiszen az eddigi 16 alkalomból 13-szor a zebrák jutottak tovább. A Bayern viszont csupán két olyan párharcot veszített el európai kupasorozatban, amelynek első mérkőzésén döntetlent harcoltak ki.

A játéknap másik mérkőzésén a Barcelona kényelmes helyzetben fogadja az Arsenal csapatát, hiszen Messi két góljának köszönhetően 2-0-ra nyert idegenben a katalán csapat. A jelenlegi forma is egyértelműen a gránátvörös-kékek mellett szól, hiszen legutóbbi 37 mérkőzésükön veretlen maradt a Messi-Suárez-Neymar támadótrió vezetésével a csapat. Az Arsenal a hétvégén óriási meglepetésre hazai pályán kiesett az FA-kupából, a Premier Leagueben pedig komoly hátránya van az első helyezett Leicester Cityvel szemben. Wengerék tehát nagyon rossz formában várják a visszavágót, és csoda kellene ahhoz, hogy továbbjussanak a negyeddöntőbe.

Olvasói sztorik