Nemzetközi foci

Caballero lett az angol Ligakupa hőse

Tizenegyespárbaj döntött, a Liverpool csak panenkából tudott betalálni, hárman is hibáztak. A Manchester City a végső győztes

Vasárnap este a Liverpool és a Manchester City együttesei játszották egymással az Angol Liga Kupa döntőjét. A Vörösök a Stoke Cityt ejtették ki tizenegyesekkel az elődöntők során, míg a babakék csapat az Everton elleni 2-1-es vereség után a visszavágón fordított és kiejtette a kisebbik liverpooli gárdát.
Bogdán Ádám a keretben volt, a kispadról nézte végig.

A döntő maga nem vonul be minden idők legizgalmasabb fináléjai közé, de azért akadtak helyzetek. Elsősorban a Manchester City veszélyeztetett, de az első játékrészben gól nem esett, csak sérülés: Sakho fejelt össze csapattársával, le is kellett cserélni. Később a padon zokogott.

A második 45 perc viszont már góllal indult: Fernandinho kapott jó labdát Agüerótól és 15 méterről, jobb oldalról lőtt. Mignolet hatalmasat hibázott, nem ért le a nem is túl erős, nem is túl pontos lövésre, így a brazil találatával előnybe került a City.

https://www.youtube.com/watch?v=rvAZ5SZW4m8

A Liverpool támadásaiban nem igazán volt meg az átütőerő, de a 83. percben Philippe Coutinho megtörte a jeget: Sterling erőből rárúgta Clyne-ra a labdát, ami így éppen Sturridge elé pattant, aki vaktában keresztbe adta a kapu előtt. Origi a túloldalt csak a kapufát találta el, de a labda négy-öt kékmezes között éppen Coutinho elé vágódott, aki 8 méterről nem hibázott.

https://www.youtube.com/watch?v=6jbOWNB2lVc

A hosszabbításban számos apróbb lehetőség adódott, de gól már nem született, következhetett a tizenegyespárbaj.

Emre Can állt oda elsőként és flegma mozdulattal bepanenkázta, ezzel vezettek a Vörösök. Fernandinho azonban nem tudta értékesíteni a magáét, a kapufát találta el.

Lucas Leiva volt a második pontrúgó, ő erőből lőtt, de Caballero védte a nem túl jól helyezett lövést. “Párja” a csereként beállt Jesús Navas volt, aki a jobb alsót választotta, a lövés nem volt túl erős, de jól helyezett, így becsusszant a sarokba, így ismét egál volt.

Érkezett a másik gólszerző, Philippe Coutinho. A lövés előtt szándékosan megtorpant, majd gyengén helyezett volna a bal alsóba – de Caballero könnyedén kitolta a pocsék tizenegyest. Sergio Agüero góljával tehát már a vezetést is átvette a City. Mignolet harmadszor is érezte az irányt, de megint nem tudott hozzáérni a jól helyezett tizenegyeshez.

A negyedik végrehajtónak Lallanat nevezte ki Klopp – Caballero azonban ismét hárítani tudott a jobb alsó elől. Yaya Touré érkezett megnyerni a Citynek a Liga Kupát, ez pedig sikerült is: bár Mignolet negyedszer is jó irányba mozdult el, az elefántcsontparti középpályás tökéletesen helyezte el a mindent eldöntő büntetőt.

https://www.youtube.com/watch?v=-c_RB5BdejY

A Manchester City 2014 után újra Liga Kupát nyert annak a Caballeronak a főszereplésével, aki csak ebben a sorozatban jutott rendszeresen szóhoz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik