Német lapértesülések szerint Fabian Lustenberger 2019-ig meghosszabbította 2017-ben lejáró szerződését a Hertha BSC-nél, ahol évi kétmillió eurót keres, amivel csapat legjobban fizetett játékosa lesz.
A Bild.de azt írja, hogy Michael Preetz kihasználva jó szérit igyekszik egyben tartani a sikert-sikerre halmozó keretet.
Emlékeztetnek, hogy John Brooks és Sebastian Langkamp már elkötelezte magát 2019-ig. Marvin Plattenhardtnak pedig 2020-ig van szerződése.
A németek azt írják, hogy most Mitchell Weiseren “dolgoznak” a berliniek, akivel a 2018-ig szoló szerződését szeretnék meghosszabbítani.Állítólag közel az egyezség.
Úgy látszik a Hertha BSC alapozza meg egy sikeres nemzetközi szereplés lehetőségét – teszi hozzá a lap.