Nemzetközi foci

Magyar játékvezető a világ tíz legjobbja között

A sporik teljesítményét osztályozó WorldReferee a kilencedik legjobb bírónak látta Vad II Istvánt 2015-ben.

Kapcsolódó cikkek

Több portál, köztük a WorldReferee.com is közzétette év elején listáját a 2015-ös esztendő legjobbjairól. Természetesen a játékvezetőkkel foglalkozó portálon az év bíróját választották meg a tavalyi teljesítmények alapján – külön büszkeség a magyar labdarúgás számára, hogy újfent bekerült egy hazai bíró a legjobbak közé.

Vad II István a tavalyi meccsei alapján a kilencedik legjobb bíró lett ugyanis a sorban – a dobogón sorrendben Alirezá Fagáni, Mark Clattenburg és Martin Atkinson kapott helyet.

Vad II tavaly mindkét európai kupában közreműködött: ő vezette a Barcelona – BATE Boriszov meccset a Bajnokok Ligájában, csak úgy, mint a Partizan – Steaua Bucuresti selejtezőt. Az Európa Ligában az APOEL–Sparta, Napoli–Brugge, Rabotnicski–Kazany és Celtic–Internazionale találkozókon dirigált, mellette pedig a többi között vezetett Európa-bajnoki selejtezőt az angol válogatottnak, dolgozott az U20-világbajnokságon, és barátságos összecsapásokon is közreműködött.

Összteljesítménye alapján a kilencedik legjobb nemzetközi bíró lett a lap osztályzatai alapján – korábban Kassai Viktornak sikerült beférkőznie a legjobb tíz közé a 2005 óta létező rangsorban: utóbbi 2010-ben a világ legjobbja lett, míg 2012-ben a tizedik helyre kapott besorolást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik