Nemzetközi foci

Immár csapatnyi sérültje van a Manchesternek

Az egyik portál össze is állította a United hiányzó-tizenegyét.

Ez sérülések, a sérültek idénye az Old Traffordon. Úgy tűnik, a Manchester United követi az Arsenal rossz példáját, és egymás után veszíti el fontos játékosait. A legújabb hiányzó a spanyol kapus, David De Gea.

Louis van Gaal menedzser dolgát tovább nehezítik a sérülések, pedig már jelenleg is úgy tartják, hogy meg vannak számlálva a napjai a MU élén. „Nem könnyű megbirkózni a helyzettel, ha 14 sérült játékosunk van. Szinte minden héten új felállásban kell játszanunk” – idézi az edzőt a goal.com. A klub hivatalos honlapján pedig úgy fogalmazott: mostanság Murphy törvényei érvényesek rájuk, olyan peches időszakban vannak.

A hollandnak legutóbb csütörtök este, a dán FC Midtjylland elleni – szégyenletesnek minősített – Európa Liga-vereség után kellett magyarázkodnia. Érdekesség, hogy a klub akkor alakult (1999-ben), amikor a ManUtd második alkalommal a kontinens legjobbjának bizonyult, vagyis Bajnokok Ligáját nyert.

A sérültekre visszatérve, érdemes végigszaladni a névsoron: David De Gea, Wayne Rooney, Luke Shaw, Antonio Valencia, Phil Jones, Adnan Januzaj, Bastian Schweinsteiger, Marcos Rojo, Matteo Darmian, Marouane Fellaini, Ashley Young.

Lehengerlő kezdőcsapat lenne… A MU jelenleg hat ponttal van lemaradva városi riválisától, a Manchester City csapatától, amely a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen áll az angol élvonal tabelláján. A Premier League-ben még 12 forduló van hátra, tehát nem ledolgozhatatlan a hátrány…

Valencia és Rojo egyébként hamarosan visszatérhet, Shaw pedig továbbra is jó eredményeket produkál a szörnyű kettős lábtörése utáni rehabilitációja során. Rooney belátható időn belül szintén újra játszhat, David de Gea kapcsán pedig Van Gaal most türelmetlenül várja az eredményeket, mert a squawka.com megfogalmazása szerint a kapus sérülése az utolsó szög a holland koporsójában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik