Nemzetközi foci

Kikapott az Eb-ellenfelünk

A magyar labdarúgó-válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő Izland 3-2-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól a kaliforniai Carsonban.

A találkozón mindkét csapatból több, Európában játszó futballista hiányzott, így a vendégeknél csak négyen léptek pályára a selejtezőben sikeresen szerepelt együttesből.

Az izlandiak Kristinn Steindorsson (13. perc) és Aron Sigurdarson (48.) góljaival kétszer is vezettek, de előbb Jozy Altidore (20.), majd Michael Orozco (59.) egyenlített. A győzelmet jelentő hazai találatot az újonc Steve Birnbaum szerezte a 90. percben. Jürgen Klinsmann vezetésével a 44. sikerét könyvelhette el az Egyesült Államok, a német szakember ezzel a második legsikeresebb amerikai kapitány Bruce Arena (77) mögött.

A teljes mezőnyt tekintve Izland játssza a legtöbb felkészülési mérkőzést a nyári, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság előtt. A történetük első világversenyére készülő izlandiak januárban közel-keleti túrán vettek részt, amelyen a finneket 1-0-ra legyőzték, míg a házigazda Egyesült Arab Emírségektől 2-1-re kikaptak. Az amerikai találkozó után márciusban a dán és a görög válogatottal is megmérkőznek. Az Európa-bajnokság előtt, június 1-jén Norvégia lesz az ellenfelük, illetve június 4-én Liechtensteint fogadják, vagyis összesen hét összecsapással a hátuk mögött kezdik meg a franciaországi tornát.

Az F csoportban Magyarország és Izland mellett Portugália és Ausztria szerepel.

Olvasói sztorik