Durva offenzívát indíthat a Real Madrid focicsapata a januári átigazolási piacon: 330 millió euró áll a klub rendelkezésére, hogy új futballistákat csábítson a galaktikus együtteshez. Ez őrülten nagy összeg, hiszen csaknem 104 milliárd forintot jelent – írja a Blikk.
A The Sun szerint a nagybevásárlásnak az az oka, hogy a Királyi Gárdát az Atletico Madriddal együtt a jelenlegit követő két transzferidőszakből is kizárta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA). A szervezet azért marasztalta el a fővárosi együttest, mert az elmúlt években többször is megsértette a 18 éven aluli játékosok szerződtetésére vonatkozó szabályokat.
A szervezet beszámolója szerint a blancók a január elsején megnyílt átigazolási időszakban még szerződtethetnek új labdarúgókat, ám ezt követően egészen a 2016-2017-es szezon végéig nem. A Realt egyébként eltiltott játékosának szerepeltetése miatt korábban a Spanyol Király-kupa küzdelmeiből is kizárták.
– A Realnak igazolnia kell, mert különben hátrányba kerül nagy riválisaival szemben. A klubnak minden lehetősége megvan, nem kell fukarkodnia – nyilatkozta Ernesto Bronzetti, Florentino Pérez (68) elnök egyik megbízottja.
Az egyesületre eddig sem volt jellemző, hogy fogához verte volna a garast. 2009-ben például Cristiano Ronaldóért (30) 94 millió, 2013-ban Gareth Bale-ért (26) 100 millió eurót fizetett ki, mai árfolyamon 29,6 és 32 milliárd forintot.
Az alábbi focistákat hozták szóba a Real Madriddal. Zárójelben a játékosok posztjai, csapatai és a Transfermarkt internetes oldal által meghatározott értékei.
Alvaro Morata (csatár, Juventus, 16,5 millió euró/5 milliárd forint) David De Gea (kapus, Manchester United, 21 millió font/9 milliárd forint) Eden Hazard (középpályás, Chelsea, 49 millió font/20 milliárd forint) Paul Pogba (középpályás, Juventus, 55 millió euró/17 milliárd forint) Robert Lewandowski (csatár, Bayern München, 70 millió euró/20 milliárd forint) Sergio Agüero (csatár, Manchester City, 42 millió font/17 milliárd forint)