Nemzetközi foci

Van, ahol tudnak hosszú távra tervezni: 999 évre kibérelte stadionját az angol csapat

A Millwall labdarúgócsapatának játékosai.
Richard Sellers/PA Images via Getty Images
A Millwall labdarúgócsapatának játékosai.
Richard Sellers/PA Images via Getty Images

A Championshipben, az angol másodosztályban szereplő csapat vezetése az illetékes londoni kerületi tanáccsal írta alá a csaknem ezer esztendeig érvényes megállapodást – írja az MTI.

„Ez egy meghatározó pillanat a klub és a közösségünk számára.  A The Den stadionra vonatkozó 999 éves bérleti szerződés megkötése biztosítja számunkra azt a stabilitást és biztonságot, amelyre minden klubnak szüksége van a hosszú távú fejlődéshez.

Rengeteg kemény munka, idő és elkötelezettség kellett ahhoz, hogy eljussunk idáig.

Szeretnék köszönetet mondani Brenda Dacres polgármesternek és a tanács minden tagjának a pozitív és együttműködő hozzáállásukért. Együtt olyan eredményt értünk el, amely megóvja otthonunkat, miközben támogatja a kerület szélesebb körű érdekeit is” – mondta James Berylson klubelnök.

Az 1885-ben alapított Millwall FC eddig is az 1993-ban épült The Denben játszott, de csak most született meg az örökös együttműködést rögzítő hivatalos egyezség, amely kiterjed a stadion és a környező földterület használatára egyaránt.

Kapcsolódó
Szoboszli Dominik, a Liverpool játékosa, miközben gólt szerez a Galatasaray ellen.
Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták
Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban korábban gyakran felmerült, hogy több lövést vállalhatna, és hozhatna jobb döntéseket az ellenfél kapuja előtt. Mostanra sikerült elhallgattatnia a kritikusokat, és olykor Steven Gerrardot megidézve futballozik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik