„Már nem titok, hogy nem folytatom, ezt már az év elején eldöntöttem. Ez a huszadik idényem a profi labdarúgásban, ezt még szerettem volna becsülettel végigcsinálni és úgy visszavonulni” – nyilatkozta az MTK csatára a Mandiner című lapnak. Hozzátette: a döntés során voltak nehéz pillanatai, de jó szívvel hagyja abba, mert úgy érzi, nincs már több a karrierjében.
Húzhatnám még évekig, hogy a cserepadról beszálljak, de most jött el az idő, hogy lezárjam a pályafutásomat. Nyilván sosem jó, ha vége van, de inkább örömöt érzek amiatt, hogy ezt a húsz évet a futballpályán tölthettem
Győr, Agárd, Liverpool, Athén, Kansas, Katar, DAC
A 37 éves, győri születésű Németh az MTK utánpótlásában, az agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd a Liverpool FC utánpótlásába került, ám a felnőttcsapatban nem sikerült bemutatkoznia.
Angliában megfordult a Blackpool együttesénél, majd a görög AEK Athén, az Olimpiakosz és az Olimpiakosz Volosz következett. Hollandiában az RKC Waalwijket és a Roda JC-t erősítette, az észak-amerikai profiligában a Sporting Kansas City, a New England Revolution és a Columbus Crew támadója volt.
Közben megfordult a katari al-Garafánál és Dunaszerdahelyen, végül hazatért, és előbb Debrecenben futballozott, majd ismét az MTK-hoz igazolt. Az MTK-val 2007-ben bajnoki ezüstérmes, az Olimpiakosszal 2011-ben bajnok, a Sporting Kansas Cityvel 2015-ben US Open Cup-győztes, a Columbus Crew-val 2020-ben MLS-bajnok volt. Az MLS-ben 2015-ben ő szerezte a szezon legszebb gólját.
Az U19-es válogatottal 2008-ban Európa-bajnoki bronzérmes – és a torna álomcsapatának tagja –, az U20-as nemzeti csapattal egy évvel később U20-as világbajnoki bronzérmes lett.
A felnőttválogatottal – amelyben négyszer volt eredményes – a 2016-os Eb-n a nyolcaddöntőig jutott.
Nem akar kieséssel búcsúzni
Az MTK 26 forduló után az élvonal tabellájának tizedik helyén áll, de csak három pont az előnye a már kiesőhelyen tanyázó Diósgyőrrel szemben és hét meccs óta nyeretlen. Az interjúban Németh elmondta, utolsó célja egyértelműen az, hogy kiharcolják a bennmaradást, mert nem szeretné kieséssel lezárni a pályafutását.
