Nemzetközi foci

Óriási fölénnyel verte kihívóját a Barcelona elnöke

Joan Laporta Barcelona elnökválasztás
Josep LAGO / AFP
Joan Laporta Barcelona elnökválasztás
Josep LAGO / AFP
További öt évig Joan Laporta marad a Barcelona elnöke.

Laporta a 48 480 szavazat több mint kétharmadát szerezte meg: 32 934-en voksoltak rá, míg kihívója, Victor Font mindössze 14 385 pártoló tagot (socio) győzött meg arról, hogy ő lenne a megfelelő személy a klub élére (984 szavazólapot üresen hagytak, 177-et pedig érvénytelennek nyilvánítottak).

A szavazásra jogosultak között voltak a klub edzői, játékosai, korábbi elnökei, a Sevillát 5-2-re elintéző Barca futballistái közül többen, így Pedri, Dani Olmo vagy a triplázó Raphinha is a meccs után adták le a voksukat.

Ter Stegen adminisztrációs bakija

A Gironának kölcsönbe lepasszolt német kapus, Marc-Andre Ter Stegen viszont kellemetlen pillanatokat élhetett át, mert a neve nem szerepelt a választói névjegyzékben, mivel nem újította meg a tagságát.

Öt évvel ezelőtt szintén Laporta és Font harcolt az elnöki posztért, és akkor is ugyanez az eredmény született. Mostani győzelmével Laporta harmadik időszakát kezdheti meg elnökként, mivel 2003 és 2010 között is ő állt a katalán klub élén.

A második Laporta-érában a férfi csapat legnagyobb sikere a két bajnoki cím volt, a nőié pedig a három Bajnokok Ligája-győzelem. A Hansi Flick által irányított férfi csapat négy ponttal vezet a bajnokságban a Real Madrid előtt, a BL-ben pedig 1-1-ről indítja a Newcastle elleni nyolcaddöntő hazai visszavágóját.

Olvasói sztorik