Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Ha mi megcsináltuk, bárki képes rá” – a norvég csodacsapat edzője abban bízik, hogy példát mutattak

A Bodö/Glimt játékosai ünnepelnek az Inter kiejtése után.
Mairo Cinquetti/NurPhoto via Getty Images
A Bodö/Glimt játékosai ünnepelnek az Inter kiejtése után.
Mairo Cinquetti/NurPhoto via Getty Images
A Bodö/Glimtet irányító Kjetil Knutsen az Internazionale kiejtése után arról beszélt, hogy nem eredményekben, hanem fejlődésben gondolkodik.

Folytatódik a Bodö/Glimt tündérmeséje a Bajnokok Ligájában, a norvég kisváros csapata ugyanis oda-vissza legyőzte a Bajnokok Ligája tavalyi döntősét, az Internazionalét és bejutott a nyolcaddöntőbe.

A Bodö az első norvég csapat, amely a BL-ben egyenes kieséses párharcot nyert.

A legrangosabb európai kupasorozatban, még a BEK-korszakban a Lilleström jutott túl az északír Linfielden, de az is 1987 őszén történt.

„Hihetetlen, történelmi pillanat ez nemcsak a Bodö/Glimtnek, hanem a norvég labdarúgásnak is. Rendkívül büszke vagyok, mi mégiscsak egy kisvárosi csapat vagyunk.

Nagyon remélem, hogy bebizonyítottuk, ha mi megcsináltuk, akkor bárki képes rá.

Számomra ez a legcsodálatosabb dolog ebben az egészben” – mondta a Bodö vezetőedzője, Kjetil Knutsen.

Megkérdezték arról, hogy mik a csapata céljai, mire úgy felelt, nem tudja, mert „nem beszéltünk ilyen célokról, nekünk a teljesítmény számít. Fejleszteni akarom a játékosaimat, a csapatot, versenyképesnek lenni. Mi így működünk, és ugyanúgy állunk majd hozzá a következő meccsekhez is”, mondta.

Hasonlóan vélekedett a csapatkapitány, Patrick Berg is, aki szintén nem eredményekben, hanem játékképben gondolkodik, és úgy véli, mindkét meccsen jó teljesítményt nyújtottak az Inter ellen.

Tudjuk, hogy a hazai pálya előnyt jelent számunkra, de most idejöttünk egy legendás stadionba, egy fantasztikus csapathoz. Mi egy kiscsapat vagyunk, nem volt semmi veszítenivalónk. Csak élvezni akarjuk a játékot és felvenni a versenyt a legjobbakkal

– mondta Berg.

A Bodö továbbjutása a BL-történet egyik legnagyobb csodája

Az európai szövetség (UEFA) honlapján emlékezett meg a korábbi szenzációkról. A listán szerepel például az AC Milan-Deportivo La Coruna párharc a 2003/04-es negyeddöntőből, amelynek első felvonását 4-1-re nyerték az olaszok, a visszavágón viszont 4-0-s vereséget szenvedtek.

Ugyanekkor borult a papírforma a Real Madrid és az AS Monaco között is, a spanyol sztárcsapat az első meccsen 4-2-es győzelmet aratott, a másodikon viszont nagy meglepetésre 3-1-re a hazaiak nyertek.

A statisztikákkal foglalkozó Opta kimutatása szerint a mostanit megelőzően legutóbb az 1971/72-es szezonban fordult elő, hogy a Bajnokok Ligájában vagy jogelődjében, a BEK-ben négy egymást követő meccsen nyert egy olyan csapat, amelyik nem az öt nagy európai bajnokságban szerepel.

De ez akkor annak az Ajax Amsterdamnak sikerült, amely a korszak egyik meghatározó együttese volt. A norvég csapat ezt a sorozatot a Manchester City, az Atlético Madrid és most az Inter elleni két meccsen produkálta.

Először fordult elő a BL-ben, hogy egy norvég csapat olasz riválist búcsúztatott, korábban ez eddig az Európa Ligában is csak egyszer fordult elő, az előző szezonban ugyancsak a Bodö/Glimt a Laziót ütötte ki, mégpedig a negyeddöntőben.

Érdekesség, hogy a norvég együttes november 30-a óta nem játszott hazája bajnokságában – ahol jelenleg téli szünet van –, azóta kizárólag a BL-ben lépett pályára tétmérkőzésen. A Manchester City vagy a Sporting lesz a Bodö ellenfele a 16 között.

Kapcsolódó
Jens Petter Hauge, a norvég Bodö/Glimt labdarúgója az Internazonale elleni mérkőzésen a Bajnokok Ligájában.
Ilyen ritmuskontroll még a topcsapatoktól is ritka – mit tanulhat a futballvilág az óriásölő Bodőtől?
A norvég bajnokság 2024-es győztese tovább hasít Európában: az Atlético Madrid és a Manchester City után a Bodö/Glimt immár az egyenes kieséses szakaszban győzte le az Intert 3-1-re és lépett egy nagyot a nyolcaddöntő elérése felé. De mi áll szakmailag az idei futballszezon egyik legnagyobb sztorija mögött?
Olvasói sztorik