„Ma már az is elegendő egy tárgyaláshoz, ha nemi erőszakkal vádolnak, még akkor is, ha tagadom a tettet, és minden azt mutatja, hogy az egész dolog kitalált. Nyugodtan várom ezt a tárgyalást, amely lehetővé teszi, hogy az igazság nyilvánosságra kerüljön” – nyilatkozta a 27 éves marokkói válogatott játékos.
A futballista ügyvédje szerint is hihetetlen, hogy védencét bíróság elé citálják.
A tárgyalást egy olyan vád alapján rendelték el, amely kizárólag egy nő szaván alapul, aki megakadályozott minden nyomozást, aki megtagadta az összes orvosi vizsgálatot és DNS-tesztet, aki megtagadta a mobiltelefonja leellenőrzését, és aki eltitkolta egy kulcsfontosságú tanú nevét
– mondta Fanny Colin.
Megérintette, megcsókolta, megerőszakolta?
Hakimi állítólag 2023 elején megismerkedett egy akkor 26 éves nővel, aki több mint egy hónapnyi online kapcsolatfelvétel után meglátogatta a futballistát boulogne-billancourt-i otthonában.
A nő azt állította, hogy sportoló a beleegyezése nélkül megérintette, megcsókolta, majd megerőszakolta. Az áldozat még aznap jelentette az esetet a rendőrségen, de kezdetben nem tett hivatalos feljelentést. Később azonban meggondolta magát…
Hakimi kulcsember Párizsban
Az olimpiai bronzérmes, Afrika-kupa ezüstérmes futballista a Real Madrid, a Borussia Dortmund és az Inter után 2021-ben csatlakozott a PSG-hez, ahol jelenleg csapatkapitány-helyettesként futballozik.
A franciákkal eddig négy bajnoki címet, két Francia Kupát, egy Bajnokok Ligáját, egy európai Szuperkupát nyert és tagja volt a tavaly nyáron klubvilágbajnoki ezüstérmet szerzett együttesnek.

