A felcsúti csapat a norvég Brannt és a román FCSB-t is tizenegyesekkel búcsúztatta, így jutott a legjobb 32 közé, ahol egy meccsen dőlt el a továbbjutás.
A 0-0-s első félidő után a portugálok egy szerencsés góllal szereztek vezetést, Goncalves szabadrúgásához senki nem ért hozzá középen, de a labda végül így is a hazai kapuban kötött ki.
A második félidő közepén remek akció után egyenlített a magyar csapat, a pár perccel korábban beállt Krupa tökéletes labdával indította Budait, aki nem is rontotta el a ziccert.
Már mindenki a tizenegyesekre készült
A rendes játékidő letelte után négy perc hosszabbítást jelzett a bíró, és a ráadásban megfogyatkozott a felcsúti csapat, amikor Csiszár szabálytalanul állította meg a kilépő Goncalvest. Már úgy tűnt, megint a tizenegyesek döntenek, amikor még sikerült egy helyzetet összehozniuk a portugáloknak, és Bozó kapus szerencsétlen mozdulattal rossz helyre ütötte a labdát egy fejes után, amit Daniel Lopes közelről bestukkolt.
A Puskás Akadémiát tavaly hazai pályán ugyanebben a szakaszban az angol Aston Villa verte 2-1-re.