Nemzetközi foci

Slot Kerkezről: Én is láttam, hogy voltak problémái

Kerkez Milos fizikai problémák Liverpool Arne Slot
JUSTIN TALLIS / AFP
Kerkez Milos fizikai problémák Liverpool Arne Slot
JUSTIN TALLIS / AFP

Arne Slot, a címvédő Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője még nem tudja, hogy Kerkez Milosra a kezdőcsapatban számít-e szombaton a sereghajtó Wolverhampton Wanderers elleni angol bajnoki mérkőzésen.

A holland tréner az együttes keddi sajtótájékoztatóján a magyar válogatott hátvédről elmondta, hogy bár az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson pihentette, Kerkez így is nehezen bírta végig a múlt hétvégi bajnokit.

Én is láttam, hogy voltak problémái, meglátjuk, mi történik szombatig, mert addig még sok idő van

– mondta Slot a magyar játékosról, aki végigjátszotta a Liverpool legutóbbi három bajnokiját. A holland szakember hozzátette, nem lepte meg Kerkez állapota, ugyanis nagy terhelésnek vannak kitéve a labdarúgói, ráadásul sok a sérült is a csapatban.

A 22 éves balhátvéd eddig 23 meccsen 1494 percet játszott klubjában a mostani idényben, és egy gól került a neve mellé.

A tabellán ötödik Liverpool másik magyar játékosa, Szoboszlai Dominik biztosan nem lép pályára a Wolverhampton ellen, ugyanis legutóbb megkapta ötödik sárga lapját, ami automatikus egymeccses eltiltást jelent. A Tottenham ellen lábtörést szenvedő Alexander Isak túl van a műtéten, de hónapokig nem játszhat, Mohamed Szalah pedig az Afrika Kupán szerepel, ahol győztes góllal kezdett.

Olvasói sztorik