Nemzetközi foci

Dani Olmo idén már nem játszhat a Barcelonában

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Dani Olmo gólt szerzett, majd megsérült
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Dani Olmo gólt szerzett, majd megsérült
Dani Olmo vállficam miatt idén már nem játszhat a spanyol bajnoki címvédő és listavezető FC Barcelona labdarúgócsapatában.

Az Európa-bajnok játékmester kedden, az Atlético Madrid ellen 3-1-re megnyert bajnoki meccs 65. percében gólt szerzett, de utána szerencsétlenül fogott talajt és kificamodott a bal válla, amit korábban – amikor még az RB Leipzig futballistája volt – hasonló probléma miatt meg kellett műteni.

A katalán klub szerdai közleménye szerint ezúttal a konzervatív kezelés mellett döntöttek, ezért Olmo legalább egy hónapig nem léphet pályára, így nem játszhat a Betis, az Osasuna és a Villarreal elleni bajnoki mérkőzéseken, valamint az Eintracht Frankfurt ellen a Bajnokok Ligája-alapszakaszában.

A 27 éves spanyol válogatott játékos szereplése ezzel bizonytalanná vált a január elején Szaúd-Arábiában sorra kerülő spanyol Szuperkupa-tornán is.

Olmo ebben a szezonban 17 tétmérkőzésen négy gólt szerzett és két gólpasszt adott klubcsapatában.

Rajta kívül Hansi Flick vezetőedzőnek nélkülöznie kell sérülés miatt Fermín Lópezt, Gavit és Marc-André ter Stegent is, míg Ronald Araújo pszichés problémával küzd, és hétfőn azt kérte a vezetőktől, hogy hadd tartson szünetet a mentális felépülése miatt.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik