Nemzetközi foci

Kivételes gesztust gyakorolt az Ajax, hogy teljesítse halálos beteg szurkolója utolsó kívánságát

Peter Lous / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Az ultrák pirotechnikai bemutatója miatt a bíró lefújta a meccset, kedden jön a folytatás.
Peter Lous / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Az ultrák pirotechnikai bemutatója miatt a bíró lefújta a meccset, kedden jön a folytatás.

Pár perc után félbeszakadt az Ajax-Groningen mérkőzés a holland bajnokságban, miután az amszterdami ultrák pirotechnikai bemutatót tartottak, és a fáklyákból, illetve a görögtüzekből jócskán jutott a pályára is.

A mérkőzést kedden 14.30-tól zárt kapuk mögött folytatják, illetve ez így nem fedi az igazságot, mivel egyetlen Ajax-szurkoló ott lehet a stadionban. A halálos beteg drukker utolsó kívánsága az volt, hogy a helyszínen nézhesse meg kedvenc csapata egyik hazai meccsét, és ott volt a Johan Cruijff ArenAban, amikor a játékvezető úgy döntött, nem folytatódik a Groningen elleni találkozó.

„Elmondhatatlanul csalódott volt, mert nagyon készült erre a napra” – mondta a meccs félbeszakítása után a férfit elkísérő önkéntes, aki egy olyan alapítvány munkatársa, amely haldokló vagy krónikus betegségben szenvedő embereknek segít teljesíteni az utolsó kívánságukat.

Milco de Vries, az alapítvány elnöke azt mondta, nem hitt abban, hogy a beteg férfi ott lehet a stadionban, amikor folytatják a meccset.

Elismerésem Amszterdam városának és az Ajaxnak. Nyilvánvalóan annyira a szívükre vették a dolgot, hogy kivételt akarnak tenni. Ez a férfi ízig-vérig Ajax-szurkoló

– tette hozzá De Vries.

Olvasói sztorik