A belgák – akik egy győzelemmel már most biztosították volna csoportelsőségüket és az ezzel járó világbajnoki részvételt – az egész találkozón fölényben voltak, sok kapura lövésük volt, de a hazai kapus, Temirlan Anarbekov egy kivételtől eltekintve az összeset hárította.
Az utolsóelőtti kazahok pontszerzésének értékét növeli, hogy Iszlam Csesznokov kiállítása miatt a 79. perctől emberhátrányban futballoztak – a Tobol csatára Jeremy Dokut rúgta fel durván, és ugyan a bíró előbb sárgát adott neki, a videobíró jelzésére megnézte az esetet és felmutatta a pirosat.
Miután Belgium négy győzelem után már harmadik döntetlenjét játszotta – előtte Észak-Macedóniával oda-vissza ikszelt –, a Het Laatste Nieuws portál azt írta a mostani 1-1-et követően a címében:
Szégyen Kazahsztánban!
A belgák így is kedvező helyzetben vannak, ugyanis a keddi utolsó fordulóban a pont és szerzett gól nélkül sereghajtó liechtensteinieket fogadják Liége-ben, és egy sikerrel kijutnak a jövő nyári vb-re.

