„Ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb ki-ki meccs lesz a pályafutásomban, mert ez a találkozó teszi lehetővé, hogy elérjük a pótselejtezőt. Persze a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtező is kiemelkedő jelentőségű volt. Ellenfelünk ugyanabban cipőben jár, de az az előnyünk, hogy mi itthon játszunk.
Amióta 2019 novemberében felavattuk a Puskás Arénát, nem emlékszem olyan meccsre, amikor a közönség ne támogatott volna minket. Olyan mintha tizenketten lennénk a pályán
– mondta a szövetségi kapitány a Telkiben tartott szombati sajtótájékoztatón, ahol szóba került az ultrák felháborodása is.
Rossi lehet, nem változtat
Rossi a riválisról úgy vélekedett, gyors játékosok alkotják a nagyon fizikális ír csapatot, amely erős az előre játékban, ráadásul rögzített helyzetekben elképesztően veszélyes.
Példaként hozta fel, hogy a csoportfavorit Portugália 2-0-s legyőzésekor minden szögletük a gólszerzés esélyével kecsegtetett. Kifejtette, hogy bár az AS Romában futballozó Evan Ferguson nem lesz bevethető, de a Nemzetek Ligája-győztes portugálok ellen duplázó Troy Parrott semmiben sem marad el tőle, még ha más is a két futballista karakterisztikája.
„Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapatunk, mint Örményországban, de az utolsó simítások után döntök, mert lehet egy változás is. Amióta itt vagyok, nem emlékszem, hogy bármikor is egyszerű lett volna a célunkat elérni, úgyhogy nem volt okunk azt gondolni, hogy Portugália legyőzi Írországot, amivel biztossá vált volna a pótselejtező. Csak magunkra számíthatunk” – jelentette ki a 61 éves tréner, aki elárulta, egyáltalán nem érdekli a csoport másik találkozója,
A Kerkez Milos teljesítményére vonatkozó újságírói kérdésre úgy reagált, a válogatott számára rendkívül fontos játékos a Liverpool bal oldali védője, akinek teljesítménye fejlődik a nemzeti együttesben, az előző két meccsen pedig kifejezetten jól futballozott.
Bolla nem várna másra
„A buszon követtük a másik meccset, nem örültünk az írek vezető góljának. Az Eb után ezúttal sem alakult jól számunkra az eredmény, de az sose jó, ha másra kell várni” – utalt Bolla Bendegúz a tavalyi Európa-bajnokságra, ahol a magyar továbbjutáshoz elég lett volna a döntetlen is a portugáloktól, akik ezzel szemben kikaptak a grúzoktól.

„Az viszont lényeges különbség, hogy most a saját kezünkben maradt a sorsunk, győzelemmel akarjuk bebiztosítani a továbbjutást.”
A Rapid Wien szélsője kifejtette, ez egy döntő meccs lesz mindkét csapat számára, az íreknek csak a győzelem, a magyaroknak már a döntetlen is elég a pótselejtezőhöz, ugyanakkor hozzátette, nem ilyen felfogással lépnek pályára, ugyanis győzelemre fognak játszani.
Nem óvatosan, inkább okosan kell futballozni. Kiegyenlített meccsre számítok, ahol a saját közönségünk előtt nagy esélyünk van a győzelemre. Ismerjük a rivális erősségeit, nem fog meglepetés érni minket. Szeretik provokálni az ellenfél játékosait, nem szabad erre felülni, miközben azért nekünk is keménynek és agresszívnek kell lenn
– vélekedett Bolla.
A magyar-ír vb-selejtező a norvég Espen Eskas sípjelére vasárnap 15 órakor kezdődik a Puskás Arénában.
