Nemzetközi foci

Kelleher kapus lehúzná a rolót, a vasárnapi lesz az írek legfontosabb meccse

Tim Clayton / Getty Image
Caoimhín Kelleher
Tim Clayton / Getty Image
Caoimhín Kelleher
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.

Az ír válogatott vihar miatt csak jelentős késéssel tudott elindulni Dublinból, ezért némileg módosult a programja, így szombaton a hivatalos sajtótájékoztatót több mint egy órával előrehozták. Heimir Hallgrímsson, a vendégek izlandi szövetségi kapitánya elárulta, hogy még az utolsó pillanatban is felhívták Evan Fergusont, az AS Roma csatára azonban továbbra sincs bevethető állapotban, ezért nem utazott el Budapestre.

A szakember elmondta, a portugálok felett aratott két nappal ezelőtti 2-0-s siker fantasztikus volt, ezzel a találkozóval azonban már nem foglalkozhatnak.

„A magyarok hisznek magukban, a stadionjukban, a közönségükben, de mi is imádjuk azt az érzést, hogy a saját kezünkben van a sorsunk” – fogalmazott a kapitány, aki nem tudja, hogy a házigazdák taktikáján változtathat-e az, hogy egy döntetlen is elég nekik a pótselejtezőt érő második hely eléréshez.

Természetesen minden ellenfelünket maximálisan feltérképezzük, és megpróbáljuk megtalálni a gyenge pontjaikat, de egy olyan mérkőzésen, mint a holnapi lesz, könnyen elképzelhető, hogy már öt perc után borul a terv

– nyilatkozta.

Hallgrímsson – aki már tudja, hogyan győzhet csapata – örült annak, hogy a portugálok elleni összecsapás hajrájában néhány játékosát már pihenteti is tudta, így mindenki tökéletes állapotban léphet pályára a Puskás Arénában.

Kelleher tökéletes védelmet szeretne

A kapus Caoimhín Kelleher kiemelte, a portugálok legyőzése akkor ér igazán sokat, hogy ha vasárnap is nyernek, ebben az esetben pedig tovább küzdhetnek az álmukért, azaz a világbajnoki részvételért.

A Brentford jelenlegi, a Liverpool FC korábbi futballistája kiemelte, talán a magyarokon némileg nagyobb a nyomás, hiszen a hazai közönség biztosan ünnepelni szeretne, ugyanakkor a hatalmas tét miatt ők maguk sem dőlhetnek hátra, ezért óriási meccsre számít.

A 26 éves kapus azt mondta, ha a védelem ugyanolyan tökéletesen dolgozik, mint csütörtökön és sikerül kapott gól nélkül megúszni a meccset, akkor már csak elöl kell egy gólt begyötörni.

Parrott kezdőként kap lendületet

A portugálok elleni meccs hőse, a kétgólos Troy Parrott az Irish Examinernek úgy fogalmazott, mindenki aláírta volna a selejtezősorozat előtt azt a forgatókönyvet, hogy a továbbjutás az utolsó fordulóban, Budapesten dőljön el.

„Mindig van értelme bizonyítani, valahányszor pályára lépsz Írország színeiben. Régóta vártam már egy olyan estére, hiszen korábban nem voltam túl sok alkalommal a kezdőcsapat tagja a válogatottban. Sőt, azt mondanám, hogy ez az első alkalom, hogy egy igazán nagy meccsen kezdőként léptem pályára. Azt hiszem, ez is hatással lehetett a játékomra” – mondta az AZ Alkmaar csatára.

Mindig van esélyünk a győzelemre, mindannyian hittünk abban, hogy jó eredményt érhetünk el. Csodálatos látni, hogy ez tényleg megtörténhet. Tudom, hogy ez egy klisé, de azt hiszem, a vasárnapi lesz a legfontosabb meccs, mert esélyt adtunk magunknak arra, hogy megszerezzük a második helyet. Koncentrálunk, és megpróbálunk nyerni.

A magyar-ír vb-selejtező a norvég Espen Eskas sípjelére vasárnap 15 órakor kezdődik a Puskás Arénában.

Az F csoport állása

1. Portugália 5 3 1 1 11- 6 10 pont
2. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 9- 7 8
3. Írország 5 2 1 2 6- 5 7
4. Örményország 5 1 – 4 2-10 3

 

A 6., utolsó forduló programja
november 16., vasárnap:
15.00: Magyarország – Írország
15.00: Portugália – Örményország

Kapcsolódó
Az ír kapitány tudja, hogyan győzhet csapata a magyar válogatott ellen
Legalábbis Heimir Hallgrímsson úgy gondolja, tudja, mit kellene tenniük a Puskás Arénában.
Olvasói sztorik