Az Európa Ligában 2024-ben diadalmaskodó bergamói együttes legutóbbi nyolc tétmérkőzéséből csupán egyet nyert meg, továbbá játszott öt döntetlent – sorozatban – és kétszer kikapott.
Az 50 éves horvát tréner elbocsátásáról azután határozott a klub vezetése, hogy az együttes vasárnap hazai pályán 3-0-ra kikapott a Sassuolótól.
Juric kicsit elátkozottnak érezheti magát, mert egy éve ugyanezen a napon (november 10-én) az AS Roma rúgta ki. (De 2017-ben is csak öt napot kellett volna kihúznia – akkor november 5-én menesztette a Genoa.)
A La Gazzetta dello Sport azt írta, utódja Raffaele Palladino lesz, aki 2022-24 között Monzában dolgozott, az előző szezonban pedig a Fiorentinát a hatodik helyig vezette, és kvalifikálta a Konferencia Ligába, majd közös megegyezéssel távozott.
