Az MTK Budapest hazai pályán 3-0-ra legyőzte a forduló előtt listavezető Debrecent az NB I 13. fordulójának első vasárnapi találkozóján.
A Debrecen szokatlanul előretolva, rendre a kezdőkörrel egy magasságban védekezett, amellyel próbálta szűkíteni a területet, és amikor a hazai támadók mégis indulni próbáltak, még a vendégek lesreállítása is működött. Az MTK azonban rendíthetetlenül próbálkozott, és a jobb szélen Molnár Ádinnak, a bal oldalon pedig Átrok Zalánnak egyre gyakrabban sikerült elfutnia, de a beadások után a visszazáró debreceni védők rendre tisztáztak.
A hazaiak védelme már nem volt ekkora igénybevételnek kitéve, mivel a hajdúságiak részéről csak a válogatott keretbe behívott Bárány Donát próbált zavart kelteni, de a csatárt Ilja Beriasvili és Kádár Tamás felváltva őrizte. Idővel a DVSC kitámadott, így viszont fegyelmezett védekezése megbomlott, nagyobb területet hagyott az MTK-nak, és a 38. percben egy bal oldali indítás eredményeként Átrok megszerezte a vezetést.
A 43. percben Átrok pazar indítása után Bognár talált be, így a hazaiak magabiztos előnnyel várták a folytatást. A mérkőzés a szünet után szűk negyedórával dőlt el, amikor Molnár Ádin közelről megszerezte a kék-fehérek harmadik találatát. Az idénybeli hat góljával a Debrecen legeredményesebb játékosának számító Bárány ekkor már nem volt a pályán, mert egy összecsapást követően már az első félidő végén is fájlalta a farkcsontját, végül az 53. percben cserét kért, és sántikálva hagyta el a játékteret, írja tudósításában az MTI.
A két csapat a 100. élvonalbeli találkozóját játszotta egymás ellen, míg Demjén Patrik, az MTK Budapest 27 éves kapusa – aki a térdműtéten átesett Tóth Balázs helyére bekerült a válogatott keretbe – 200. NB I-es bajnokiján lépett pályára, és idénybeli negyedik mérkőzésén nem kapott gólt.