Magyar foci

„Ha nincs saját nevelésű fiatal játékosod, akkor nem kapsz támogatást” – Bódog Tamás szigorúbb szabályt is el tudna képzelni

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Első mérkőzésén egy kisvárdai gól nélküli döntetlent ért el a Nyíregyháza labdarúgócsapatával Bódog Tamás, aki kis kihagyás után ismét az NB I-ben dolgozik. A korábbi ötszörös válogatott védővel a Csakfoci készített interjút, amelyből kiderült, hogy karakteres, támadó stílusra készül csapatával és szerinte a fiatalszabállyal 10 évet késett az MLSZ.

Korábban dolgozott Diósgyőrben, Kisvárdán és a Honvéd csapatánál, így immáron a negyedik magyarországi állomásán ült le a kispadra Bódog Tamás, aki azt mondta, a nyíregyházi felkérést olyan projektnek látta, amihez érdemes volt csatlakoznia.

„Tetszett az a koncepció, ami alapján a vezetőség felépítette a klubot az utóbbi években, és szimpatikus az a filozófia, amit meg akarnak honosítani a jövőben. Szép a stadion, hamarosan teljesen kész és átadásra kerül az edzőközpont és véleményem szerint jól összeválogatott a keret, egy olyan csapattal kezdhettem el a munkát, amelyben bőven van potenciál” – nyilatkozta a Csakfocinak adott interjújában.

Azt mondta, annál sokkal erősebb a keret, mint amit a jelenlegi helyezésük mutat, szerinte jó az összetétel minden tekintetben.

Nem árulok zsákbamacskát, dolgoztam már itthon, aki ismer, tudja, milyen a felfogásom, mik azok a stílusjegyek, amiket képviselnek a csapataim.

Ez most sincs másként, alighanem a nyíregyházi vezetés is azért engem választott, mert úgy véli, passzol a habitusom, a felfogásom az öltözőhöz és képesek leszünk eredményes és karakteres futballt megvalósítani. Vannak energikus, sokat futni képes futballistáink, akikkel igenis megvalósítható az a támadó stílus, amit szeretnék majd látni” – tette hozzá.

Az úgynevezett fiatalszabállyal kapcsolatban elmondta, az, hogy milyen mennyiségű fiatal játékosnak kell játszania, elcsúszott 10 évet.

„Ezt akkor kellett volna bevezetni, amikor annak idején elkezdték az akadémiai rendszert újjáépíteni, és mindenki megkapott fegyvert, paripát, amit akart, hogy eredményes legyen. De nem volt meg a kontroll ezeken a klubokon, akadémiákon, hogy a kapott lehetőségekkel hogyan sáfárkodnak.”

De úgy véli, ezen még lehetne szigorítani, hiszen az sem megoldás, hogy valaki kap egymilliárd forintot, ha játszat két fiatalt.

Ezzel az adott klub pontosan tisztában van, ezért hoz két fiatalt máshonnan ebből a pénzből, és azokat szerepelteti. De kinevelni nem ők nevelték ki az adott játékosokat. Lehet, hogy úgy lett volna értelme az egésznek, hogy a saját kinevelt játékosodat kell betenned a csapatba. Ha nincsen, akkor az a te hibád, és akkor nem kapsz támogatást.

Az interjúból kiderült még, hogy

  • sehova sem mennek feltartott kézzel, mert bárki verhető.
  • valóban egyeztetett Révész Attilával a kisvárdai munkát illetően, „de végül máshogy alakult a dolog.”
  • a magyar edzők megítélése nem az igazi itthon, de találni olyat, aki szenzációsan tud dolgozni, elég, ha csak Bognár Györgyöt említi.
  • szerinte Magyarországon nagyon sok jó szakember van, akik tudnák a fiatalokat képezni, de nem biztos abban, hogy erre olyan sok energiát fordítanának.
  • Dárdai Pál megítélése olyan szenzációs Berlinben, hogy előbb-utóbb vagy stadiont neveznek el róla, vagy szobrot kell, hogy kapjon.
Kapcsolódó
Németországból igazolt edzőt a nyíregyházi futballcsapat
Bódog Tamásnak nem lesz ismeretlen az NB I-es közeg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik