Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője váratlant húzott a Ludogorec elleni Európa Liga-mérkőzés előtt:
Az ír szakember az Aleksandar Pesic és Yusuf Bamidele duót vezényelte a kezdőcsapatba. Később az M4-nek elmondta, sérülés hátráltatta a napokban a csatárt és nem akartak kockáztatni, de a hajrára azért beállt Varga.
A Fradi várakozáson felül teljesít eddig a sorozatban, ugyanis a Plzen elleni döntetlen után idegenben legyőzte a Genket, majd legutóbb a Salzburgot – az ausztriai meccsre menet állították meg a ferencvárosi szurkolókat szállító vonatot az osztrák határon. A Ludogorec ezzel szemben egy győzelem után kétszer is kikapott, a bolgár bajnokcsapat múlt héten, öt nyeretlen mérkőzést követően szerződést bontott Rui Mota vezetőedzővel, akinek a helyét Todor Zsivondov, a második csapat trénere vette át.

A Ferencváros és a Ludogorec már találkozott ebben a szezonban, kétszer is: a Bajnokok Ligája-selejtezőben az idegenbeli meccsen 0-0-át játszott az FTC, amely aztán hazai környezetben 3-0-ra győzni tudott. Az ugyanakkor kiderült már, hogy a rivális szereti megnyomni a meccs elejét, és a mostani mérkőzésen is a Ludogorecé volt az első lehetőség, a hetedik percben Marcus azonban a kapu mellé tüzelt ígéretes helyzetből.
A félidő közepére már a Fradi irányította a meccset, de nagy helyzetei nem igen voltak Robbie Keane csapatának. Az első komolyabb lehetőségből azonban meglett a vezető gól, egy beadást követően Yusuf fejelte le a labdát, amit Kanichowsky a hosszún érkezve, akrobatikus mozdulattal lőtt a kapuba a 31. percben.
Úgy tűnt, hogy a szünet előtt megduplázza előnyét az FTC, de Yusuf lesről talált be.

A második félidő elején is a hazai csapatnak voltak helyzetei, Cadu egyszer túlzottan önzetlen akart lenni, amin elment egy nagy lehetőség. Az 53. percben viszont összejött az újabb gól,
Ezt követően viszont a Ludogorec átköltözött a hazai térfélre, jöttek is a bolgár lövések, Dibusz egyszer látványos mozdulattal védett egy közeli fejest. Hamar kijött azonban a kellemetlen helyzetből a Ferencváros, újra voltak a hazai próbálkozások, bár sok veszélyt nem hordoztak magukban.
Váratlanul izgalmassá vált a meccs vége, mert a 78. percben a jobb szélen kevergettek a vendégjátékosok, Son sarokkal tette le a labdát Ivanov elé, aki hosszan vette azt át, de így gyakorlatilag helyzetbe hozta Sont, aki remek lövéssel vette be a hosszú felső sarkot, Dibusz esélytelen volt.

Ne szépítsük, visszahozta a meccsbe riválisát az FTC, amely úgy tűnt, egy meccslabdát is elrontott, mert Makreckis ziccerben a kapusba lőtt. Végül a csereként beállt Joseph zárta le a meccset egy kapufás góllal: egy irányváltással megforgatta védőjét, majd a rövid alsóba húzta vissza a lövést.

Az FTC négy meccsen szerzett tíz pontjával a harmadik, nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll az EL főtáblán. A zöld-fehérek a három hét múlva esedékes következő körben a török Fenerbahcéhoz látogatnak.





